A nyár első két hónapja jól alakult, augusztusban azonban a hűvösebb idő miatt jelentősen visszaesett a kereslet, így az árak is csökkentek.

Két sikeres nyári hónapot követően augusztus első felében a görögdinnye és a sárgadinnye forgalma is akadozni kezdett Olaszországban. Bár az év elejétől mért átlagárak görögdinnyénél 10%-kal, sárgadinnyénél 2%-kal nőttek, augusztus első fele negatív fordulatot hozott. Júniusban még a tavalyihoz képest kétszámjegyű eladásnövekedést regisztráltak, júliusban pedig sikerült tartani a 2024-es szintet, ám augusztus elején a kereslet visszaesett és az átlagárak is csökkenni kezdtek: a 31. héten a görögdinnye forgalma 21%-kal, a sárgadinnye eladásai pedig 8%-kal csökkentek, a 32. héten pedig ez a trend folytatódott: -12%, illetve -7% volt a visszaesés.

Ezt a jelenséget az augusztus elején betörő hidegebb időjárás és a túltermelés együttesen okozta. A túltermelés, melyet az elvileg eltérő érési idejű állományok összeérése és a termőterület növekedése idézett elő, magyarázattal szolgál az árak csökkenésére, de a minőségromlás is hozzájárulhatott a visszafogott kereslethez. 

A cikkhez szemlézett írások:

Prima parte di agosto nera per angurie e meloni

Kapcsolódó cikkek:

Lengyelország: sokkal olcsóbb az import görögdinnye, mint az előző években

Ukrajna: hirtelen áresés a görögdinnye nagybani piacán

Olaszország: óriási gondban a dinnyetermesztők

Lengyelország: lényegesen olcsóbb a görögdinnye a tavalyi árszintnél

Franciaország: gondban a dinnyeágazat

Franciaország: a tavalyinál 1%-kal nagyobb görögdinnyetermés várható

Lengyelország: túl a csúcspontján a belföldi dinnye szezonja

„Félidei” dinnyekörkép: nehéz szezon, piacromboló akciók, elkeseredett termelők

Az NKFH is ellenőrzi a görögdinnyéket a nyári időszakban

Ukrajna: július elején kezdődött meg a belföldi dinnyeszezon

Lengyelország: kifejezetten olcsó az import görögdinnye

Spanyolország: Murcia körzetére tolódik át a dinnyeszezon

Görögdinnye nemzetközi kitekintés: bővülés várható 2025-ben

Júliusig várni kell a mézédes magyar görögdinnyére

Marokkó: jégeső pusztított az egyik legnagyobb görögdinnyés körzetben

Spanyolország: optimálisan indult a spanyol dinnyeszezon Almeríában

Spanyolország: esőzések okoznak gondokat a dinnyeföldeken

NAK-MDE-FruitVeB: a 2024-es dinnyeszezon értékelése – milyen jövőre számíthatunk