A második legnagyobb német almatermő régióban a jó termés ellenére is gondokat okoz a kötelező minimálbér jelenlegi 5100-ról 5500 Ft/óra szintre emelése.
“Németország második legnagyobb gyümölcstermelő régiójaként a Bodeni-tó régió továbbra is fontos szerepet játszik a hazai termelésben” – hangsúlyozta Erich Röhrenbach, az Obstregion Bodensee e.V. elnöke a Fruitnet portálnak adott interjújában.
Míg más régiókat 2024-ben késő tavaszi fagyok sújtottak, a Bodeni-tó melletti régió átlag feletti termést ért el, amely tavalyi a német almatermés mintegy 45%-át tette ki. A termesztőkörzetben az idei évben körülbelül 227 ezer tonnás almatermést várnak, ami valamivel kevesebb, mint az előző évben, de több, mint 2023-ban. A minőség nagyon jó: kiegyensúlyozott cukor-sav arány és jó keménység jellemzi a gyümölcsöket.
Röhrenbach szerint az idei tavasz enyhe volt, és elegendő csapadék esett. A nyáron kritikusra fordult az aszályhelyzet, de július végén még éppen időben érkeztek az esőzések. A pozitív piaci kilátások mellett azonban az ágazat számos kihívással is szembe kell, hogy nézzen. Ezek közül a legfontosabb a a kötelező minimálbér-emelés, ami hatalmas költségekkel jár, különösen a munkaigényes gyümölcstermesztésben. Németországban a jelenlegi 12,82 euróról (5085 Ft/óra) a Minimálbér Bizottság javaslata alapján a kötelező minimálbér 2026. január 1-jétől 13,90 euróra (5513 Ft/óra) emelkedik óránként, majd 2027-ben tovább nő: 14,60 euróra (5791 Ft/óra).
Az elnök nyilatkozatában arra szólította fel a fiatal német felnőtteket, hogy a tengerentúli termékek helyett válasszák inkább a regionális gyümölcsöket – a rövid szállítási útvonalak és a regionális biodiverzitás megőrzése érdekében.
Németország a Destatis prognózisa szerint az idei évben körülbelül 15%-kal több almát termel majd, mint tavaly. A legnagyobb termőterületek az Alsó-Elba (319 ezer tonna) és a Bodeni-tó (227 ezer tonna) menti régiók, amelyek együttesen a teljes országos termés 60%-át adják. Fő fajtáik az Elstar, a Jonagold, a Braeburn és a Gala (az Elstar 202 ezer tonnás országos termésével továbbra is piacvezető).
Jürgen Nüssle, a Württembergischen Obstgenossenschaft Raiffeisen eG (WOG) ügyvezető igazgatója szerint indokolt lenne, ha a regionálisan megtermelt gyümölcsök nagyobb (hatósági szintű) elismertséget kapnának. Mivel Nüssle szerint a növekvő költségek és a stagnáló árak veszélyeztetik a jövedelmezőséget, a gyümölcságazatnak “politikai támogatásra lenne szüksége”.
A cikkhez szemlézett írások:
Obstbauern vom Bodensee erwarten hervorragende Apfelernte
Kapcsolódó cikkek:
Németország: 15,7%-kal bőségesebb almatermés várható a tavalyinál
Ukrajna: egyre olcsóbb az alma a nagybani piacokon
Lengyelország: folyamatosan csökken az ipari alma felvásárlási ára
WAPA: több mint 20%-kal alacsonyabbak az európai almakészletek a tavalyinál
Prognosfruit 2025: 10,5 millió tonna körül stagnál idén az EU-27 almatermése
ALMA: 2025. ÉVI TERMÉSPROGNÓZIS
Hollandia: a tavalyinál 17%-kal bőségesebb almatermés várható
WAPA: 10%-kal alacsonyabb volt a június almakészletek szintje a tavalyinál
Ukrajna: megkezdődött a nyári alma szezonja, de még az import dominál
Lengyelország: alacsony árszintről indult a nyári almák szezonja
Lengyelország: el fog válni egymástól az új és a tavalyi alma értékesítése
Lengyelország: fajtánként eltérő mértékű fagykárokkal kell számolni az almaültetvényekben
Ukrajna: elapadtak a tavalyi almakészletek, az idei tételekre pedig még várni kell
Harvista 1,3 SC: szükséghelyzeti engedély alma és körte kultúrákban
Lengyelország: májusban lőttek ki igazán az almaárak
Lengyelország: valószínűleg megúszták az almaültetvények az április eleji fagyokat
WAPA: a tavalyinál 4,8%-kal kevesebb az alma az európai raktárakban
Lengyelország: március elején enyhén nőtt a léalma felvásárlási ára
