Megtört az élelmiszerpazarlás évek óta tartó csökkenési trendje a Nébih Maradék nélkül programjának legfrissebb kutatási eredményei szerint.

A 2023. negyedik negyedévében folytatott felmérés 501 háztartás csaknem 1400 fogyasztójának szokásait vizsgálta. Az élelmiszerhulladék toplista élén továbbra is a készételek állnak, amit a zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk követnek. A tendencia további vizsgálatához már megnyílt a jelentkezési lehetőség az idei felmérésre. Az elkerülhető hulladék mennyisége tudatosabb fogyasztói magatartással csökkenthető, amelynek kulcsa a szemléletformálás. Ebben meghatározó szerepe van a Nébih Maradék nélkül programjának, valamint az olyan kezdeményezéseknek, mint az élelmiszerpazarlás elleni világnap.

Szeptember 29-e az élelmiszerpazarlás elleni világnap: ideális alkalom alaposabban megvizsgálni a háztartási élelmiszerhulladék mennyiségének és összetételének hazai helyzetét. A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) Maradék nélkül programja 2016-ban kezdte tanulmányozni e kérdéskört, s azóta rendszeresen méri annak alakulását.

A kutatók a legutóbbi felmérés alkalmával 501 háztartásban összesen 1388 fogyasztó adatait összegezték országszerte, hogy megtudják, mely élelmiszerekből mennyit dobnak ki a magyar emberek, valamint, hogyan hasznosul az élelmiszerhulladék. A 2023 novembere és decembere között zajló kutatás eredményei alapján a háztartási élelmiszerhulladék csökkenése Magyarországon a tavalyi évben megtorpant. Sőt, 2022 hasonló időszakához képest két kg-mal növekedve 62 kg-ra emelkedett az átlagos fejenkénti éves mennyiség.

A két kilós gyarapodás szinte teljes egésze az ún. elkerülhető élelmiszerhulladékok, vagyis a tiszta pazarlás területén jelentkezett. Az élelmiszerpazarlás túlnyomó részét (82,51%) továbbra is a készételek, a friss zöldségek és gyümölcsök, valamint a pékáruk és a tejtermékek adják, habár 2016-hoz képest a pékáruk esetében sokkal tudatosabbá vált a lakosság. Bizakodásra ad okot, hogy a felmérésben részt vevők 82%-a úgy érzi, tovább tudná csökkenteni az élelmiszerpazarlását. Emellett szintén üdvözlendő, hogy a komposztálás továbbra is őrzi az elmúlt években megszerzett népszerűségét: a háztartások több mint fele komposztál valamilyen módon. 

Az évekig pozitív irányú tendenciában történő változás okainak feltárása mélyebb elemzést igényel. Ugyanakkor feltételezhetően szerepet játszik benne a koronavírus járvány háztartási tudatosságra gyakorolt hatásának „elkopása”, és az élelmiszerárak inflációjának mérséklődése. A kezdeti pozitív eredményekben nagyobb arányban jelenhetett meg a fenntarthatóságra fogékony emberek életmódváltásából eredő hulladékcsökkenés is, ami napjainkra már beépült az „átlagba”. Mindez a lakossági szemléletformálás fontosságát támasztja alá, elsősorban az új ismeretekre fogékony gyerekek és fiatalok körében. Különösen, mivel a Nébih felméréséből az is kiderül, hogy a pazarlás oka legtöbbször figyelmetlenségre, a nem megfelelő tervezésre vezethető vissza, ami csak szemléletváltással, tudatos odafigyeléssel orvosolható.

A hivatal idén is várja a jelentkezéseket az élelmiszerhulladék-mérésre, ahol a résztvevők megtudhatják, miből, mennyi élelmiszerhulladékot „termelnek”, és hogyan tudnák csökkenteni a pazarlásukat. Az érdeklődők a https://portal.nebih.gov.hu/regisztracio oldalon jelentkezhetnek a felmérése.

A legújabb kutatás eredményei az alábbiakban érhetőek el: https://portal.nebih.gov.hu/documents/10182/21442/Kutatasi+osszefoglalo+Haztartasi+elelmiszerhulladek+felmeres+2023.pdf 

A cikkhez szemlézett írások:

Pazarlóbban bánnak a készételekkel a háztartások

Kapcsolódó cikkek:

AM: tovább kell csökkenteni az élelmiszerpazarlást

Magyar résztvevőkkel indult az élelmiszerpazarlás elleni FoodwaStop COST projekt

Nébih: 5 év alatt negyedével csökkent a magyar élelmiszer-pazarlás