Az alacsony lengyel almaárak apropóján a Sady Ogrody lengyel mezőgazdasági portál két prominens személlyel, a Lengyel Gyümölcstermesztők Egyesületének (ZS) elnökével, illetve a Lengyel Zöldség- és Gyümölcstermesztők Országos Egyesületének (KZGPOiW) elnökével készített interjút. A vezető pozíciókat betöltő megszólalók cseppet sem finomkodtak nyilatkozataik során, és olyan megállapításokat fogalmaztak meg, amelyek a magyar ágazat szereplői számára is tanulságosak lehetnek.

Mirosław Maliszewski, a Lengyel Gyümölcstermesztők Egyesületének elnökének meglátásai a lengyel almaágazat jelenlegi helyzetéről és kilátásairól:

Mi lehetne a kiút? Hogyan lenne „meggyógyítható” az ágazat?

A legelső lépés ültetvényeink fajtaszerkezetének modernizálása lenne. Jelenleg a világpiacon három fő almafajta mozog nagy mennyiségben: a Gála, a Golden Delicious és a Red Delicious (esetleg a Jonagold, de ez már sokkal kisebb volumenben). Az összes többi csak helyi fajtának tekinthető, mint például a Szampion, a Ligol, az Alwa, a Lobo vagy a Gloster, és nekünk ezekből van a legtöbb. Ezek gyakorlatilag csak lokálisan értékesíthetők, ezért az első lépés a mostanitól eltérő fajtaválaszték kialakítása lenne, no és persze javítani kellene a minőségen. Nyugat-Európában az újonnan telepített ültetvények legnagyobb részén klubfajtákat találunk, melyekhez nekünk nincs hozzáférésünk. Tirolban már ilyen az új ültetvények 80%-a, de Németországban is 50% feletti ez az arány. Ezért mondom, hogy néhány éven belül az almánkkal mehetünk a boltok alsó polcaira, vagy megpróbálhatjuk a világ olcsóbb piacain értékesíteni a készleteinket. A növekvő termelési költségek miatt pedig biztosra vehetjük, hogy problémáink nemhogy enyhülnének, hanem egyre súlyosbodni fognak.

Néhány éven belül a lengyel almát egészen biztosan a nyugat-európai áruházak legalsó polcain fogják árulni, vagy a világ legolcsóbb exportpiacait fogjuk kiszolgálni. Ha nem teszünk valamit, továbbra is Európa legolcsóbban eladható almáit termeljük majd. A jelenlegi helyzet kulcsa még mindig az orosz embargóban keresendő. Bár 2014 óta Lengyelország megszerezte magának az egyiptomi piacot, és sikeresen épített ki hídfőállásokat számos más országban is, ez még mindig nem képes kompenzálni az embargó hatásait. Még mindig Oroszország a világ legnagyobb almaimportőre, és ez a közeljövőben sem fog változni.

Rengeteg közepes minőségű almánk van, és a legtöbb fajtánk sem igazán illik számos, elsősorban távolabbi piac igényeihez. A belföldi fogyasztás egyre csökken, ami sajnos egy állandósult trend, és ehhez képest túl keveset exportálunk. Nem szabad elfelednünk, hogy ha megfelelően szeretnénk levezetni ezt a mennyiséget, kétszer akkora mennyiséget kellene külföldön értékesítenünk, mint amennyit itthon elfogyasztunk. Természetes, hogy az átmeneti túlkínálatot azonnal kihasználják a feldolgozóüzemek és a kiskereskedelmi láncok: az értékesítési nyomás az alacsony exportmennyiséggel párosulva árzuhanást, drasztikus mértékű árcsökkenést idéz elő. Ez történt szeptember második felében és ez folytatódik most, októberben is.

A feldolgozóüzemekkel kapcsolatban pedig annyit szeretnék mondani, hogy egyetlen megoldásként a hosszú távú szerződések jöhetnek szóba, amelyeket azonban szerencsétlen módon sem a termelők, sem a feldolgozók, sem a kormány nem akar bevezetni igazán. Ezért én úgy látom, hogy jó almaárak legfeljebb néhány évente lesznek, akkor is csak azért, mert egy-egy országban, vagy Európa egy részén a fagykárok megtizedelik a termést, de ennek a kockázatnak mi is ugyanúgy ki vagyunk téve, mint a többiek.

Witold Boguta, a Lengyel Zöldség- és Gyümölcstermesztők Országos Egyesületének (KZGPOiW) elnöke a SadyOgrody mezőgazdasági portálnak adott hosszabb interjút.

Elnök úr, a jelenlegi alacsony árakat figyelembe véve Ön szerint jó megoldás lenne az intervenciós almafelvásárlás bevezetése Lengyelországban?

Egészen biztos, hogy rossz megoldás, de a jelenlegi helyzetben igen tanácsos lenne, hogy valamilyen módon támogassuk termelőinket. Hogy jobban kontextusba helyezzen a választ, hadd említsek néhány tényt, illetve hadd mondjak el pár olyan dolgot, amivel érzékeltetni tudom a helyzetet.

Még 2018-ban, a mi szervezésünkben lebonyolított Prognosfruit konferencián történt, hogy amikor a francia gyümölcstermesztők egyik képviselőjét az éves várható francia almatermésről kérdezték, gondolkodás nélkül így válaszolt: 1,5 millió tonna, ebből 1 millió belföldi értékesítés, 0,5 millió tonna exportra megy. Ha figyelembe vesszük, hogy milyen kiváló minőséget állítanak elő a franciák, és hogy milyen szervezettek a gazdáik, valamint hogy egész évben milyen ellenőrzést gyakorolnak a termelés és a kínálat felett, meg is kaptuk a választ az Ön által feltett kérdésre, illetve azokra a lengyel panaszokra is, miszerint Franciaországban bezzeg milyen magasak az almaárak. Igen, de ez nem jön magától, ebben munka van: a franciák igenis erősen védik saját piacukat. Brüsszelben, az Európai Bizottság 2019-es Alma- és Körte Munkacsoportjának egyik ülésén a belga termelők egyik képviselője azt mondta nekem, hogy nekik, belgáknak könnyebb almát exportálni Indiába mint Franciaországba, történik pedig mindez az áruk és szolgáltatások szabad áramlására oly kényes Európai Unióban. Ezért vélem úgy, hogy Európa almapiacának igazi vezetői a franciák, az olaszokkal együtt.

Miért, jelenleg nem Lengyelország a piacvezető?

Nem. Lengyelország az Európai Unió legnagyobb almatermelője, ha ezt tonnákban fejezzük ki – ebben a rangsorban Franciaország és Olaszország valóban mögöttünk van. De hogy vezetők lennénk? Mit csinál egy vezető? Hát VEZET, azaz diktálja az irányt, a trendeket, egy vezetőnek mindig könnyebb a piaci árakról tárgyalni, ráadásul egy vezető hatékonyan veszi fel a harcot a versenytársakkal és védi meg piacát. Ilyen értelemben hogyan lennénk mi vezetők?

Az előbb már említett belgák, franciák és olaszok jól szervezettek, képesek termelést tervezni mennyiség, minőség és fajták tekintetében, megszervezni az értékesítést, de még egyes kisebb, alsóbb rendű szervezeteiken vagy egyesületeiken belül is képesek arra, hogy válságkezelést hajtsanak végre, válságkezelő intézkedésekben állapodjanak meg, és ezeket be is vezessék. A lengyel gyümölcstermesztők gyakorlatilag meg vannak fosztva ezektől a lehetőségektől. De ez nem mostani történet, hanem egészen az 1990-es rendszerváltásig vezethető vissza, amikor a lengyel szövetkezetek nagy részét szétverték és felszámolták. Ne feledjük, hogy 1990 előtt a kertészeti szövetkezetek részesedése a frisspiaci értékesítésben 60-70%, a feldolgozásban 20% körüli volt, valamint nagy- és kiskereskedelmi tevékenységet is végeztek. Az akkor működő 140 kertészeti szövetkezetből mára 40 maradt, piaci részesedésük elhanyagolható. Hasonlóképp, megszűntek az állami tulajdonú gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemek is. Ma már nehéz komolyan kételkedni abban, hogy az egymást követő kormányok politikusai ezzel a külföldi tőkének engedtek teret mind a friss piac, mind a feldolgozóipar tekintetében. Természetesen az egymást követő kormányok narratívája az egyes időszakokban volt ilyen is meg olyan is, de cselekedeteik fő iránya és az ágazat általános magára hagyásának irányvonala mit sem változott.

Mennyire szervezettek a lengyel zöldség- és gyümölcspiaci szereplők?

Az a tény, hogy Lengyelország uniós csatlakozása után a mi kertészeti ágazatunkra is kiterjedt a zöldség- és gyümölcspiacok közös szervezéséről szóló uniós szabályozás, reményt adott arra, hogy a termelők újraszervezzék magukat. Ez a folyamat nagyon jól alakult, amíg, úgy tűnik, el nem dőlt, hogy túlságosan versenyképesek lehetünk más országok termelőivel szemben, sőt, keményebb partnerek lehetünk azzal a külkereskedelemmel és a feldolgozóiparral szemben is, amely a csatlakozást követően már végleg átvette a lengyel piacot. Az igazi problémák akkor kezdődtek, amikor a zöldség-gyümölcs ágazat szervezettségi foka veszélyesen közelíteni kezdett a 30%-hoz, és van a piaci szakemberek körében egy mondás, miszerint ha 30%-os piaci részesedéssel rendelkezel, akkor már befolyásod van a piacra. És ekkor történt Lengyelországban egy nagyon furcsa lépés. Megkezdődött olyan támogatások folyósítása, amelyeket nem a jóváhagyott tervekben szereplő beruházásokra, hanem a gyakran külföldi vagy nyugat-európai termékeket kínáló áruk és szolgáltatások beszállítói által kiállított számlák alapján fizettek ki. A mai napig senki sem magyarázta meg, hogy ez miért történt. Tény azonban, hogy ekkor az ágazat diszkreditálódott, még a “maffiaágazat” vádja is felmerült. De még az utóbbi pár évben is sok olyan lépés történt a kormányzat részéről, amely kifejezetten elbátortalanította a gazdákat abban, hogy megszervezzék magukat, hogy szervezeteket működtessenek, piacszervezési intézkedéseket hozzanak, és növeljék termelőink versenyképességét. Azt is meg kell említenem, hogy ebben a helyzetben számos gazda nem is akarja, hogy köze legyen ezekhez a termelői csoportokhoz, sőt, szívesen beszáll kritizálásukba úgy, hogy nem is tagja az adott egyesülésnek. Ugyanakkor több éve veszik fel a telepítési támogatásokat, a termelés volumene egyre nő. Ezt az orosz embargó sem változtatta meg, viszont a régi, elavult fajtaszerkezet gyakorlatilag állandósult, és ezekre a termékekre ma már nem találni külföldi vevőt. Ezért a termelés nagy része csak a belföldi piacra mehet, ami meg ott sem kell, azt a feldolgozóipar veszi fel.

A fentiek következtében a lengyel termelők szervezettsége igen alacsony szintű, és ez azt jelenti, hogy a megtermelt áru legnagyobb része teljesen szervezetlen formában ömlik rá a piacra, gyakran közvetlenül a termelőktől. A piacon csaknem tökéletes verseny alakult ki, ráadásul mindenki úgy gondolja, hogy az ő terméke étkezési minőségű, ebből viszont a belföldi piacra és exportra együtt sem kellett több az elmúlt években 1,3 millió tonnánál. A többit csak a feldolgozóipar veheti fel, de az erre a célra való almát egyáltalán nem úgy kellene termelni, mint az étkezésit.

Jelenleg rengeteg gyümölcstermesztő vállalkozás pénzügyi helyzete súlyos, különösen az egyre növekvő termelési, betakarítási költségek, energiaárak miatt, és a másik oldalon ott vannak az alacsony értékesítési árak, amelyek nem fedezik még a termelési költségeket sem. További probléma, ami csak még súlyosabbá teszi a helyzetet, hogy nem tudunk megfelelő termésbiztosításokat kötni.

Összességében ezen okok miatt gondolom azt, hogy támogatásra szükség lenne, hiszen a jelenlegi helyzet nem pusztán a termelők hibájából állt elő, viszont számos esetben csődjükhöz, fizetésképtelenségükhöz vezethet. Még számomra is nehéz megítélni, hogy ez a támogatás milyen formában érkezzen. Viszont az biztos, hogy ez a támogatás csak átmeneti jellegű lehet, mert közép- és hosszú távon az ágazatban rendszerszintű változtatásokra van szükség. Ezek kidolgozásába be kell vonni magukat az ágazati szereplőket, a politikusokat, a kormányt, a kutatóintézeteket, tanácsadókat, és a szélesen értelmezett ágazati környezetet. Már meg is alakult, és a munkát részben el is végezte a CORE TEAM nevű platform, ami egy együttműködési fórum az ágazat vezetők, szakértők, tanácsadók és tudósok között. A fő cél egy olyan ágazatfejlesztési terv, stratégia kialakítása, amelynek megvalósítása során együtt tudunk működni, de ehhez támogatásra is szükségünk lesz. A nagy kérdés, hogy a politikusok, hatóságok megértik-e, hogy a tőkeelvárásokkal szemben a termelőket kell támogatniuk, illetve, hogy maguk a gazdák megértik-e majd, hogy honnan erednek a problémák, és megteszik-e majd a szükséges lépéseket úgy saját gazdaságukban, mint a piacszervezési tevékenységek területén.