Az exportra igen keresett fajta árát a közeljövőben a minőség és az átmérő határozza majd meg – sok a gyorsan romló, kis méretű tétel.

Továbbra is a Gala a legdrágább almafajta a lengyel nagybani piacokon, ami nem is csoda, hiszen a többi fajtához képest általában magasabb árat szoktak érte kérni a termelők. Az exportőrök körében kifejezetten keresett fajtáról van szó, de az idei szezonban már látszik, hogy a minőség és a hús szilárdsága lesz a döntő szempont az árak alakulásában – általánosságban elmondható, hogy ebben az idényben még a szabályozott légterű tárolókból származó tételek minősége is viszonylag gyorsan romlik, azaz a szokásosnál több a gyenge vagy átlagos minőségű gyümölcs. A jó minőségű, exportra alkalmas alma elérhetősége korlátozott, és a korábbi évekhez képest ezek a készletek gyorsabban is apadnak.

A húskeménység mellett az árak alakulását még az előző években megszokottnál is jobban befolyásolja a gyümölcsátmérő is, mert igen sok lett az apró vagy közepes méretű alma. Ez már most jól látszik a Gala esetében is: a 70+ átmérőjű tételek nagybani ára november vége óta a 2,00-2,50 PLN/kg (195-240 Ft/kg) közötti sávban alakul, míg a 65+ átmérőjű Gala jellemző ártartománya 1,70-2,20 PLN/kg (165-215 Ft/kg) között mozog.

Van-e esélye annak, hogy a Gala ára rövid távon emelkedni kezd? Az exportkereslet a drágulás mellett szól ugyan, de minden a minőségen múlik. Ha kiderül, hogy a gyümölcs minősége rohamosan romlik, akkor az importőrök is szkeptikusak lesznek – ez ugyan a jó minőségű tételek árát megemeli majd, de az átlagárat ezzel párhuzamosan az olcsóbb, gyengébb minőségű almák nagyobb aránya miatt a piacon lefelé fogja nyomni.

A cikkhez szemlézett írások:

Zróżnicowane ceny jabłek odmiany Gala

Kapcsolódó cikkek:

Lengyelország: az almaárak jelentős fluktuációja várható az év elején

Franciaország: jelentős károkat okozott a Caetano vihar az almaültetvényekben

Lengyelország: 140 Ft/kg körül van az Idared alma felvásárlási ára

Lengyelország: egyelőre rekord magasságban a Ligol alma ára

Lengyelország: már 3 euró/kg közelében jár az almalésűrítmény ára

Lengyelország: magas árakkal a végéhez közeledik az almaszüret

Franciaország: az előző évinél 2%-kal kisebb almatermés várható

Svájc: a tavalyinál bőségesebb alma- és körtetermés prognosztizálható

Németország: a tavalyinál 22%-kal kisebb almatermés várható a 2024-es évben

Lengyelország: olcsóbb a Gala alma mint tavaly, mi ennek az oka?

KORÁBBAN KEZDŐDÖTT A SZÜRET A HAZAI ALMAÜLTETVÉNYEKEN

Franciaország: lefelé módosították az almaprognózis számait

Ipari alma felvásárlási árak – 2024. augusztus 26.

Lengyelország: csökkenő árajánlatok ipari almára

Alma: 2024. évi termés- és piaci prognózis

A hazai almaágazat 2023. éve

Olaszország: Interpoma almaágazati kiállítás (Bolzano, november 21-23.)

Ausztria: óriási pusztítást végeztek a tavaszi fagyok az almaültetvényekben

Franciaország: 1%-kal kisebb almatermés várható a tavalyinál

Lengyelország: 30% körüli almatermés-kiesés várható az idei szezonban

Étkezési Alma Szakmai Nap (Zalaszántó, július 25.)

Ukrajna: 10-20%-os terméskiesést okozhatnak az almaültetvényeket sújtó fagyok

Lengyelország: májusban is olcsó a Golden Delicious

Lengyelország: a lanyhább kereslet ellenére is drága az Idared

Lengyelország:  szerdáról csütörtökre 0-2°C-ra hűlt a levegő a nagy almatermesztő körzetekben

Lengyelország: látványosan drágult március közepétől a Ligol alma

Olaszország: jól halad az alma értékesítése a 2024-es évben

Lengyelország: 7,8%-kal nőtt az almaexport volumene 2023-ban

Svájc: erőteljesen fogynak az alma- és körtekészletek

WAPA: 4,6%-kal kevesebb alma van a raktárakban a tavalyinál

Lengyelország: az ipari alma árának további növekedése várható

Olaszország: 3%-kal nőtt a 2023-as almatermés volumene az előző évhez képest

Németország: 12,1%-kal kevesebb alma termett 2023-ban, mint egy évvel korábban

Lengyelország: döcögősen indult újra az ipari alma felvásárlása

Lengyelország: ismét alacsony a Red Jonaprince januári felvásárlási ára

WAPA: 4,2%-kal kisebb az almakészletek volumene a tavalyinál

Lengyelország: várat magára az étkezési alma felvásárlási árának emelkedése

Lengyelország: magas szinten stabilizálódott a léalma ára az ünnepek előtt

Lengyelország: lesz-e elég alma tavasszal?

Franciaország: 9%-kal lesz nagyobb a 2023-as almatermés a tavalyinál