A november végi, kis mértékű áresés következtében már olcsóbb a zöldségféle a tavalyinál, de még mindig messze az ötéves átlag szintje felett van.
Tavaly és tavalyelőtt a sárgarépa november végén kezdett el drágulni – olyannyira, hogy az előző két évben minden addigi rekordot megdöntött. Úgy tűnt, hogy az idén is hasonlóan alakul majd a helyzet, azonban november utolsó hete váratlan árcsökkenést hozott: jelenleg e sárgarépa nagybani ára az 1,10-1,50 PLN/kg (105-145 Ft/kg) közötti sávban mozog, azaz átlagosan 1,30 PLN/kg (125 Ft/kg), ami 4%-kal kisebb a tavalyi 1,35 PLN/kg (130 Ft/kg) átlagárnál.
Akárcsak az előző két évben, a lengyel sárgarépatermés volumene, vagyis a belföldi kínálat most is alacsony, sőt idén még az előző két évinél is szűkösebb, a döntő különbséget viszont nem ez, hanem az import fokozott beáramlása és a visszaeső export jelenti. Hollandia a legfontosabb szereplő az európai piacon, mivel Afrikába irányuló exportjuk sokkal döcögősebben halad, mint a korábbi években.
A sárgarépa nagybani árának további alakulása igen bizonytalan, nehéz lenne megmondani, hogy milyen irányt vesz a következő hetekben. Egyelőre nincs arra utaló jel, hogy az előző évekhez hasonló módon emelkedni kezdene, de hosszabb távon előfordulhat, hogy mégis drágulás következik be. A piaci várakozások szempontjából döntőek lesznek a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) által decemberben közzétett, a betakarított termésre vonatkozó első becslések.
Magyarország
A Budapesti Nagybani Piacon november 24-én a hazai, I. osztályú sárgarépa ára a 260-300 Ft/kg, a II. osztályúé pedig a 200-250 Ft/kg közötti tartományban mozgott, csökkenő tendenciát mutatva.
A cikkhez szemlézett írások:
Marchew – średnia cena znalazła się poniżej zeszłorocznej
Kapcsolódó cikkek:
Ukrajna: megtorpant a sárgarépa árának emelkedése
Ausztria: hamarosan befejeződik a sárgarépa betakarítása
Ukrajna: szokatlan magasságban a sárgarépa nagybani ára
Ukrajna: tovább drágult a sárgarépa a nagybani piacokon
Lengyelország: novemberi áremelkedés várható a sárgarépa piacán
Lengyelország: továbbra is rekordmagas a sárgarépa nagybani ára
Lengyelország: a sárgarépa szokatlan drágulását hozta az október
Ausztria: a hűvösebb időjárás növelte a sárgarépa iránti keresletet
Lengyelország: a kereslet növekedése miatt magas a sárgarépa ára
Ausztria: továbbra is gondot okoznak a kártevők a sárgarépa tárolásában
Ausztria: kártevők és a meleg okoz gondot a sárgarépa tárolásában
Ausztria: pillanatnyilag megtorpant az áresés a sárgarépa piacán
Ausztria: a 32. héten csökkent a sárgarépa ára
Ausztria: a 31. héten sem változott a sárgarépa ára
Ausztria: a 30. héten átmenetileg stagnált a sárgarépa ára
Ausztria: tovább csökkent a sárgarépa ára
Lengyelország: július közepére tovább csökkent a sárgarépa ára
Lengyelország: valószínűtlen mélységben az új sárgarépa ára
Ausztria: június végén tovább csökkent a sárgarépa ára
Ausztria: továbbra is rekord magasságban az új sárgarépa ára
Lengyelország: kínálati hiány a sárgarépa piacán
Ausztria: továbbra is rekord magasságban az új sárgarépa ára
Ausztria: a 23. héten még az egekben az új termésű sárgarépa nagybani ára
Lengyelország: május közepétől jelentősen drágul a sárgarépa
Ausztria: a 20. héten is stabil maradt a sárgarépa nagybani ára
Ausztria: a 19. héten is stabil maradt a sárgarépa nagybani ára
Ausztria: a 18. héten is stabil maradt a sárgarépa nagybani ára
Ukrajna: április végén rekord mélységbe süllyedt a sárgarépa ára
Ausztria: a 17. héten is stabil maradt a sárgarépa nagybani ára
Lengyelország: az aszály a sárgarépa terméscsökkenésének fő oka
Ausztria: a 16. héten emelkedett a sárgarépa nagybani ára
Ausztria: a 15. héten emelkedett a sárgarépa nagybani ára
Ausztria: a 14. héten sem változott a sárgarépa nagybani ára
Ukrajna: március végére 15%-kal csökkent a sárgarépa ára
Ausztria: a 13. héten sem változott a sárgarépa nagybani ára
Ausztria: a 12. héten sem változott a sárgarépa nagybani ára
Ausztria: a 11. héten sem változott a sárgarépa nagybani ára
Ausztria: a 10. héten is stabil maradt a sárgarépa nagybani ára
Lengyelország: márciusban még mindig magas, de esik a sárgarépa ára
Ausztria: a 9. héten is stabil maradt a sárgarépa nagybani ára
Lengyelország: februárban megtorpant a sárgarépa drágulása
Hollandia: december óta folyamatosan emelkedik a sárgarépa ára
Ausztria: a 7. héten is kiegyensúlyozott maradt a sárgarépa piaca
Ausztria: a 6. héten is kiegyensúlyozott maradt a sárgarépa piaca
Lengyelország: rekordot ért el a sárgarépa ára, és februárban további drágulás várható
Ausztria: az 5. héten is kiegyensúlyozott maradt a sárgarépa piaca
Ausztria: a 4. héten is a tavalyi árszinten maradt a sárgarépa