A csökkenő ártrend pedig minden bizonnyal tartós is marad az erős keleti importnyomás miatt, egyre valószínűbb egy jelentős tavaszi árzuhanás.
A lengyel termelők szempontjából meglehetősen kedvezőtlen kép kezd kirajzolódni a lengyel hagymapiacon. Már tavaly szeptemberben is felhívták arra a figyelmet a szakértők, hogy a kínálat nem úgy alakul, ahogy azt a szezon előtt széles körben várták a tavalyi rekordárakat követően, de úgy látszik, hogy a mostani áralakulás még ezeket a várakozásokat is alulmúlja.
Ennek oka, hogy a lengyel piacon a hagyma kínálata meglehetősen nagy, ahhoz képest pedig főleg, amit nem is olyan régen még általánosan valószínűsítettek, annak ellenére is, hogy a tavalyi belföldi termés mintegy 4%-kal elmaradt az előző évitől. Ezért nem meglepő, hogy egy még az előző évinél is gyengébb termés esetén legalább a tavalyi árak megismétlődésére lehetett számítani.
Szeptembertől kezdve azonban erős árnyomás volt érzékelhető, ami gyakorlatilag megállított minden lehetséges emelkedést. Február vége pedig még rosszabb helyzetet hozott, hiszen a hagyma átlagos eladási árának csökkenése a nagykereskedelemben a 2018/2019-es szezon azonos időszakának plafonja alá vitte a hagyma átlagárát a sokkal magasabb termelési költségek mellett. Jelenleg a zsákos kiszerelésű vöröshagyma nagybani ára az 1,70-2,20 PLN/kg (155-200 Ft/kg) közötti sávban mozog, ami 1,95 PLN/kg (180 Ft/kg) átlagárat jelent ahhoz képest, hogy az átlagár öt évvel ezelőtt még 2,00 PLN/kg (185 Ft/kg) volt, persze az akkori jóval alacsonyabb termelési költségek mellett.
A jelenlegi piaci helyzet magyarázata igen egyszerű: a bőséges kínálat legfőbb oka a főleg keleti irányból érkező import. A Központi Statisztikai Hivatal (GUS) adatai szerint a Lengyelországba irányuló hagymaimport szintje 2023-ban alacsonyabb volt ugyan, mint 2022-ben, ám fajlagosan jelentősen drágult, mivel az átlagár 2022-ről 2023-ra 1,01 PLN/kg-ról 1,90 PLN/kg-ra (95-ről 175 Ft/kg-ra) emelkedett. Ugyanakkor csökkent a behozatal az uniós országokból: Hollandiából (bár még mindig a legnagyobb beszállító), Németországból és Ausztriából is, az Oroszországból, Fehéroroszországból, Üzbegisztánból és Kazahsztánból származó behozatal azonban nőtt, ahogy egyébként Egyiptomból is.
A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az Oroszországból származó behozatal közel 29-szeresére, az Egyiptomból származó import a 14-szeresére, a Fehéroroszországból származó tételek mennyisége pedig 13-szorosára nőtt az előző évhez képest. Üzbegisztánból 2022-ben még nem érkezett hagyma Lengyelországba, ám egy évvel később ez az ország már az ötödik volt a legnagyobb beszállítók listáján. És ezek a tendenciák 2024-ben is folytatódtak.
Keleten sokkal több hagyma van, mint tavaly. Különösen az oroszországi nagy termés változtatta meg drámaian a helyzetet, mert Oroszország általában sokat vásárolt a közép-ázsiai országokból. Most viszont, amit Oroszország nem vásárolt meg, és feleslegben megmaradt, az a nyugati piacok felé vette az irányt. Az east-fruit.com honlap adatai szerint a hagyma átlagára Oroszországban most mindössze 18 rubel/kg (70 Ft/kg), míg egy éve, 2023-ban még 32 rubel/kg (130 Ft/kg) volt. Nincs ez másképp Üzbegisztánban sem, ahol a jelenlegi átlagár 2500 szum/kg (70 Ft/kg), míg 2023-ban 7000 szum/kg (200 Ft/kg) volt.
Hollandiában a szezon eleji várakozásokhoz képest több a hagyma, amire a piac további árkorrekciókkal reagál. Ennek oka, hogy a hollandoknak közel sem sikerült akkora mennyiségeket értékesíteniük legnagyobb piacaikra, Afrika országaiba, mint tavaly, ezért most Európában keresnek vevőket. Azonban náluk is egyre több a minőségi probléma.
És a minőség az egész EU-ban a hagymapiacon leggyakrabban említett kifejezéssé válik. Kevés ugyanis a jó minőségű hagyma, azaz a tételek nagy része nem viseli jól a tárolást. Tény, hogy a szép árut lényegesen drágábban árulják mind a nagy-, mind a kiskereskedelemben, a probléma csak az, hogy nagyon kevés a szép, kiváló minőségű termék. Általánosságban a mostani piaci helyzet úgy írható le,hogy a rossz minőségű hagyma dominál, és ez is keletről érkezik, mert alacsonyabb áron kerül a lengyel piacra, mint a belföldi termék. Ez pedig gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy a lengyel gazdák jobb árat kapjanak a vöröshagymáért, azaz kizárja, hogy a nagykereskedelmi árak elérjék a tavalyi szintet.
Úgy tűnik, hogy ez tartósan így is marad, mert egyelőre keleti irányból bőségesen árad a hagyma Lengyelországba. Elképzelhető, hogy márciusban és áprilisban az átlagár nem marad meg még a jelenlegi szinten sem, és egy tavaszi árvölgynek lehetünk tanúi, amikor majd a hollandok elkezdik értékesíteni azokat a készleteiket, amelyek relatíve rossz minőségük miatt már sehol máshol nem lesznek eladhatók. Egyelőre a hollandok még mindig nem túl versenyképesek az árak tekintetében, de még náluk is megfigyelhető, hogy folyamatosan csökkennek az árak.
A cikkhez szemlézett írások:
Cebula – podaż wciąż jest spora, ale jakość to problem
Kapcsolódó cikkek:
Ukrajna: váratlanul esni kezdett a vöröshagyma ára
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 9. héten sem
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára a 8. héten
Ausztria: stagnált a vöröshagyma ára a 7. héten
Ausztria: tovább emelkedett a hagyma ára a 6. héten
Ausztria: kis mértékben emelkedett a hagyma ára az 5. héten
Hollandia: már a negyedik hete esik a vöröshagyma ára a nagybani piacokon
Ausztria: a 4. héten is tartja árát a vöröshagyma
Lengyelország: a vöröshagyma mérsékelt áremelkedése várható
Ausztria: a 3. héten is tartja árát a vöröshagyma a sógoroknál
Ausztria: magasabb árszintről indul a vöröshagyma ára az idén
Globális hagymapiac: akadozik a holland hagymaexport
Ausztria: nem változott a vöröshagyma ára az 51. héten