A szűkös készletek, az erős kereslet és a helyettesítő termékek piacra lépésének késése egyaránt segíti az almaárak emelkedését.

Lengyelországban az étkezési alma ára minden hónapban kis mértékű emelkedést mutatott – a téli időszakban ez a tendencia hullámzó, de emelkedő volt. Az árak növekedésének üteme elmaradt a lengyel termesztők várakozásaitól, akik szerint a 2024-es kis mennyiségű termés miatt az áraknak ennél sokkal gyorsabban kellett volna emelkednie.

Erre a fellendülésre március végéig kellett várni, és igazából csak májusban gyorsult be az alma áremelkedésének üteme. Ez a tendencia általános, és minden olyan fajtát érint, ami még nagyobb tételben a piacon van, azaz az Idared és Gloster áralakulását éppúgy jellemzi, mint a Golden Delicious és a Red Jonaprince fajtákét.

A fajták közötti jellemző árkülönbségek nem tűntek el: a Gloster most is olcsóbb, mint a többi alma, az Idared pedig még mindig elmarad a Jonaprince mögött. De idén nem tapasztalható az a jelenség, ami tavaly előfordult, amikor egyes fajták felértékelődtek, mások ára pedig változatlan maradt. A Gala és a Ligol nagyobb tételekben történő értékesítése május elejére már véget ért – ezekből a fajtákból egyszerűen ennyi volt raktáron, de az előző évek azonos időszakához képest a többi fajtából is alacsonyak a készletek.

Pontosan ez a szűkös kínálat okozza az árak jelentős májusi emelkedését, és nem csak Lengyelországban. Persze maga a kínálat mit sem ér kereslet nélkül: a kereslet is erősödött, elsősorban Keletről. A lengyel almát jelenleg nagyon szívesen vásárolják a fehéroroszok (idén rendkívül rossz a zöldség- és gyümölcstermés) valamint a kazahsztáni importőrök.

A kereslet mellett más tényezők is hozzájárulnak az alma árának emelkedéséhez. Sok évtized óta ez a leghidegebb május, ami a gyümölcsösökben a vegetáció lelassulását jelenti. Ez azzal jár, hogy május közepén a szamóca még mindig drága (még az import is), a cseresznyére pedig továbbra is várni kell. A csonthéjas gyümölcsök termése a fagyok miatt jóval kisebb lesz az átlagosnál, de még Dél-Európában is, ami az import drágulását is jelenti, ráadásul a világpiacon rekordmagas a banán ára is. Erősen beszűkült tehát a helyettesítő termékek köre, ami szintén közrejátszik a lengyel alma árának további emelkedésében.

A cikkhez szemlézett írások:

Ceny jabłek jeszcze w górę

Kapcsolódó cikkek:

Lengyelország: valószínűleg megúszták az almaültetvények az április eleji fagyokat

WAPA: a tavalyinál 4,8%-kal kevesebb az alma az európai raktárakban

Lengyelország: március elején enyhén nőtt a léalma felvásárlási ára

Lengyelország: apró emelkedés a léalma felvásárlási árában

Ukrajna: magas szintről kezdett csökkenésbe az alma ára

WAPA: a tavalyinál 4,3%-kal alacsonyabb az almakészletek szintje

WAPA: a tavalyinál alacsonyabbak a lengyel almakészletek 

Lengyelország: az almaárak jelentős fluktuációja várható az év elején

Lengyelország: továbbra is a Gala a legdrágább alma a nagybani piacokon

Franciaország: 7%-kal nő az idei almatermés a tavalyihoz képest

Franciaország: jelentős károkat okozott a Caetano vihar az almaültetvényekben

Lengyelország: 140 Ft/kg körül van az Idared alma felvásárlási ára

Lengyelország: egyelőre rekord magasságban a Ligol alma ára

Lengyelország: már 3 euró/kg közelében jár az almalésűrítmény ára

Lengyelország: magas árakkal a végéhez közeledik az almaszüret

Franciaország: az előző évinél 2%-kal kisebb almatermés várható

Svájc: a tavalyinál bőségesebb alma- és körtetermés prognosztizálható

Németország: a tavalyinál 22%-kal kisebb almatermés várható a 2024-es évben

Lengyelország: olcsóbb a Gala alma mint tavaly, mi ennek az oka?

KORÁBBAN KEZDŐDÖTT A SZÜRET A HAZAI ALMAÜLTETVÉNYEKEN

Franciaország: lefelé módosították az almaprognózis számait

Ipari alma felvásárlási árak – 2024. augusztus 26.

Lengyelország: csökkenő árajánlatok ipari almára

Alma: 2024. évi termés- és piaci prognózis

A hazai almaágazat 2023. éve

Olaszország: Interpoma almaágazati kiállítás (Bolzano, november 21-23.)

Ausztria: óriási pusztítást végeztek a tavaszi fagyok az almaültetvényekben

Franciaország: 1%-kal kisebb almatermés várható a tavalyinál

Lengyelország: 30% körüli almatermés-kiesés várható az idei szezonban