Az idei szezonban várhatóan a szokásosnál jóval kevesebb Red Jonaprince kerülhet a piacokra, mert ez a fajta nagyon megszenvedte a tavaszi fagyokat és a forróságot is.

Az idei almaszüret Lengyelországban a szokásosnál gyorsabban halad, és a végső szakaszába lépett: sok gyümölcsösben már csak az Idared maradt a fákon. A Red Jonaprince fajta betakarítása lényegében befejeződött, és már most nyilvánvaló, hogy a 2024/2025-ös szezonban a tavalyinál lényegesen kisebb lesz a volumen, mivel ez a fajta alaposan megszenvedte a tavaszi fagyokat. Ráadásul, mivel a nyári időjárás sem volt kegyes a gazdákhoz, a gyümölcsök minőségével is gondok vannak. Ismert, hogy a Red Jonaprince érzékeny az ilyen körülményekre, és a mostanihoz hasonló időszakokat követően más fajtákhoz képest rosszabbul tárolható. Úgy tűnik, idén problémák lesznek a gyümölcshús keménységével, ami ki fog hatni a téli és tavaszi árakra is.

Jelenleg a 70+ átmérőjű Red Jonaprince fajta ára a lengyel nagykereskedelemben 1,60-1,80 PLN/kg (150-185 Ft/kg) között mozog, ami rövid távon kisebb csökkenést jelent ugyan, de ezek az árak még így is jóval az ötéves átlag árszint felettiek. Fontos megjegyezni, hogy a korábbi szezonokban a fajta nagykereskedelme általában szeptember utolsó tíz napjában kezdődött – például egy évvel ezelőtt szeptember 29-én jelentek meg az első nagybani piaci árak, akkor 1,6 PLN/kg (150 Ft/kg) körüli szinten nyitott a piac, de két éve 1,15 PLN/kg (105 Ft/kg) volt a nyitóár.

A magas idei nyitóárak igazolni látszanak azt a megfigyelést, hogy valóban jóval kevesebb Red Jonaprince lesz a piacon. Ha elfogadható minőségben kerülnek értékesítésre, nem is valószínű, hogy a szezon hátralévő részében áresés következne be.

A cikkhez szemlézett írások:

Dostępność jabłek Red Jnaprince ograniczona

Kapcsolódó cikkek:

Lengyelország: magas árakkal a végéhez közeledik az almaszüret

Franciaország: az előző évinél 2%-kal kisebb almatermés várható

Svájc: a tavalyinál bőségesebb alma- és körtetermés prognosztizálható

Németország: a tavalyinál 22%-kal kisebb almatermés várható a 2024-es évben

Lengyelország: olcsóbb a Gala alma mint tavaly, mi ennek az oka?

KORÁBBAN KEZDŐDÖTT A SZÜRET A HAZAI ALMAÜLTETVÉNYEKEN

Franciaország: lefelé módosították az almaprognózis számait

Ipari alma felvásárlási árak – 2024. augusztus 26.

Lengyelország: csökkenő árajánlatok ipari almára

Alma: 2024. évi termés- és piaci prognózis

A hazai almaágazat 2023. éve

Olaszország: Interpoma almaágazati kiállítás (Bolzano, november 21-23.)

Ausztria: óriási pusztítást végeztek a tavaszi fagyok az almaültetvényekben

Franciaország: 1%-kal kisebb almatermés várható a tavalyinál

Lengyelország: 30% körüli almatermés-kiesés várható az idei szezonban

Étkezési Alma Szakmai Nap (Zalaszántó, július 25.)

Ukrajna: 10-20%-os terméskiesést okozhatnak az almaültetvényeket sújtó fagyok

Lengyelország: májusban is olcsó a Golden Delicious

Lengyelország: a lanyhább kereslet ellenére is drága az Idared

Lengyelország:  szerdáról csütörtökre 0-2°C-ra hűlt a levegő a nagy almatermesztő körzetekben

Lengyelország: látványosan drágult március közepétől a Ligol alma

Olaszország: jól halad az alma értékesítése a 2024-es évben

Lengyelország: 7,8%-kal nőtt az almaexport volumene 2023-ban

Svájc: erőteljesen fogynak az alma- és körtekészletek

WAPA: 4,6%-kal kevesebb alma van a raktárakban a tavalyinál

Lengyelország: az ipari alma árának további növekedése várható

Olaszország: 3%-kal nőtt a 2023-as almatermés volumene az előző évhez képest

Németország: 12,1%-kal kevesebb alma termett 2023-ban, mint egy évvel korábban

Lengyelország: döcögősen indult újra az ipari alma felvásárlása

Lengyelország: ismét alacsony a Red Jonaprince januári felvásárlási ára

WAPA: 4,2%-kal kisebb az almakészletek volumene a tavalyinál

Lengyelország: várat magára az étkezési alma felvásárlási árának emelkedése

Lengyelország: magas szinten stabilizálódott a léalma ára az ünnepek előtt

Lengyelország: lesz-e elég alma tavasszal?

Franciaország: 9%-kal lesz nagyobb a 2023-as almatermés a tavalyinál