Két fontos, kedvezőtlen hír érkezett a termelők számára: az egyik a vártnál nagyobb termés, a másik a készletek minőségének szokatlanul gyors romlása.
Lengyelországban a feldolgozóipar az előző héten még a szokásos, ünnepek alatti Csipkerózsika-álmát aludta, azonban két olyan fontos hír is érkezett, amelyek kihatással lehetnek a léalma felvásárlási árának további alakulására.
Az egyik, hogy december végén a Központi Statisztikai Hivatal (GUS) frissítette a 2024-es termésre vonatkozó előrejelzéseit, és sokak meglepetésére 3,2 millió tonnáról 3,4 millió tonnára emelte a becsült mennyiséget. Megjegyzendő, hogy ez 2019 óta még mindig a legrosszabb termést jelenti, de pont ilyen kontextusban egy 200 ezer tonnás emelés nagyon is számít.
A másik fontos tényező, ami a termesztők számára aggodalomra adhat okot, az a Lengyelország-szerte betárolt alma minőségének szokatlanul gyors romlása. Még aggasztóbb, hogy egyes információk szerint ez a jelenség nem csak a hagyományos, hanem a kontrollált légterű tárolókban is észlelhető.
Mindkét hír egy irányba mutat: több potenciális nyersanyag lesz elérhető a feldolgozók számára, akik ezt minden bizonnyal ki akarják majd használni. A kérdés csak az, hogy mekkora lesz az a mennyiség, ami a hűtőtárolókból nem tud majd a frisspiacra kerülni – az biztos, hogy az előzetesen vártnál több, de ez még nem feltétlenül jelenti azt, hogy az eleve keresleti piacon valamiféle túlkínálatot eredményezne.
Az ipari alma felvásárlási ára az újév első napjaiban Lengyelország legfontosabb almatermesztő körzeteiben 0,90-1,00 PLN/kg (87-97 Ft/kg) körül alakult.
A cikkhez szemlézett írások:
Ceny jabłek przemysłowych znajdą się pod presją?
Kapcsolódó cikkek:
Lengyelország: az almaárak jelentős fluktuációja várható az év elején
Franciaország: 7%-kal nő az idei almatermés a tavalyihoz képest
Franciaország: jelentős károkat okozott a Caetano vihar az almaültetvényekben
Lengyelország: 140 Ft/kg körül van az Idared alma felvásárlási ára
Lengyelország: egyelőre rekord magasságban a Ligol alma ára
Lengyelország: már 3 euró/kg közelében jár az almalésűrítmény ára
Lengyelország: magas árakkal a végéhez közeledik az almaszüret
Franciaország: az előző évinél 2%-kal kisebb almatermés várható
Svájc: a tavalyinál bőségesebb alma- és körtetermés prognosztizálható
Németország: a tavalyinál 22%-kal kisebb almatermés várható a 2024-es évben
Lengyelország: olcsóbb a Gala alma mint tavaly, mi ennek az oka?
KORÁBBAN KEZDŐDÖTT A SZÜRET A HAZAI ALMAÜLTETVÉNYEKEN
Franciaország: lefelé módosították az almaprognózis számait
Ipari alma felvásárlási árak – 2024. augusztus 26.
Lengyelország: csökkenő árajánlatok ipari almára
Alma: 2024. évi termés- és piaci prognózis
Olaszország: Interpoma almaágazati kiállítás (Bolzano, november 21-23.)
Ausztria: óriási pusztítást végeztek a tavaszi fagyok az almaültetvényekben
Franciaország: 1%-kal kisebb almatermés várható a tavalyinál
Lengyelország: 30% körüli almatermés-kiesés várható az idei szezonban
Étkezési Alma Szakmai Nap (Zalaszántó, július 25.)
Ukrajna: 10-20%-os terméskiesést okozhatnak az almaültetvényeket sújtó fagyok
Lengyelország: májusban is olcsó a Golden Delicious
Lengyelország: a lanyhább kereslet ellenére is drága az Idared
Lengyelország: szerdáról csütörtökre 0-2°C-ra hűlt a levegő a nagy almatermesztő körzetekben
Lengyelország: látványosan drágult március közepétől a Ligol alma
Olaszország: jól halad az alma értékesítése a 2024-es évben
Lengyelország: 7,8%-kal nőtt az almaexport volumene 2023-ban
Svájc: erőteljesen fogynak az alma- és körtekészletek
WAPA: 4,6%-kal kevesebb alma van a raktárakban a tavalyinál
Lengyelország: az ipari alma árának további növekedése várható
Olaszország: 3%-kal nőtt a 2023-as almatermés volumene az előző évhez képest
Németország: 12,1%-kal kevesebb alma termett 2023-ban, mint egy évvel korábban
Lengyelország: döcögősen indult újra az ipari alma felvásárlása
Lengyelország: ismét alacsony a Red Jonaprince januári felvásárlási ára
WAPA: 4,2%-kal kisebb az almakészletek volumene a tavalyinál
Lengyelország: várat magára az étkezési alma felvásárlási árának emelkedése
Lengyelország: magas szinten stabilizálódott a léalma ára az ünnepek előtt
Lengyelország: lesz-e elég alma tavasszal?
Franciaország: 9%-kal lesz nagyobb a 2023-as almatermés a tavalyinál