A rekord mennyiségű import ellenére is folyamatosan emelkedik a kígyóuborka ára, belföldi termésű áru pedig gyakorlatilag nincs a piacokon.
Lengyelországban január elején igen szűkös a hajtatott uborka kínálata, ami már decemberben is tartósan magas árakat eredményezett, ráadásul a nagybani árak emelkedő ártrendet mutatnak, még akkor is, ha időnként kisebb korrekciók enyhítetik a drágulás ütemét. Mindezzel párhuzamosan a friss uborka importidényének kezdete ismét rekord volument hozott, akárcsak az előző szezon elején.
A lengyel piacokra 2025 októberében 11.900 tonna uborka érkezett, ami történelmi csúcsnak számít. A legnagyobb beszállító ezúttal is Spanyolország volt 4700 tonnával, ami az összes import csaknem 40%-át tette ki. A második helyen Németország állt 1700 tonnával (ami feltehetőleg holland reexport), majd Törökország következett 1300 tonnával. Oroszországból 1200 tonna érkezett, ami továbbra is jelentős tételnek számít, Románia pedig 1100 tonnával járult hozzá az ellátáshoz.
A rekord import azonban egyáltalán nem fékezte meg az árak további emelkedését. Az importárak októberben és november első felében meredeken nőttek, majd december 10. és 17. között ismét erős drágulás következett. A trend a jelenlegi héten is folytatódik, így a spanyol eredetű uborka nagykereskedelmi ára jelenleg 11,00-17,00 PLN/kg (1015–1570 Ft/kg) között alakul a lengyel piacokon.
A fenti, Lengyelországban látható folyamatok szorosan összefüggnek az almeríai aukciós árakkal. Az év elején a kígyóuborka átlagára még 0,90 €/kg (358 Ft/kg) körül mozgott, mára azonban elérte az 1,57 €/kg (625 Ft/kg) szintet, megközelítve a 2025 decemberében mért 1,59 €/kg (633 Ft/kg) csúcsot.
A spanyolországi drágulás közvetlenül érezteti hatását a lengyel piacon is, különösen azért, mert ismét olyan téli időszak következett el, amikor a belföldi hajtatott uborka kínálata gyakorlatilag nulla. A rövid, lengyel termesztésű uborka nagykereskedelmi ára már elérte a 18,00–22,00 PLN/kg (1660–2030 Ft/kg) tartományt, az átlagár pedig 20,00 PLN/kg (1850 Ft/kg) körül alakul. Ez meghaladja a tavalyi szezonban regisztrált 18,00 PLN/kg (1660 Ft/kg) rekordot is, és a további kilátások sem kedvezőek: a rendkívül hideg tél és a hajtatott termesztés megugró költségei további áremelkedést vetítenek előre.
A cikkhez szemlézett írások:
Niska podaż ogórków, również importowanych
Kapcsolódó cikkek:
Franciaország: 10%-kal bővül az uborkatermés volumene az előző évhez képest
Lengyelország: november közepén rekord közelében jár az uborka ára
Hollandia: elfogadható eredményekkel zárul az uborka idei szezonja
Spanyolország: történelmi csúcsot ért el az éves uborkaimport
TECH: műanyagmentes uborkacsomagolás Svédországból
Franciaország: több mint 10%-kal nőtt az uborkatermés az előző évhez képest
Lengyelország: megállt az uborka árának emelkedése
Hollandia: árnyomás alatt az uborka a nyugat-európai piacokon
Spanyolország: rekordot döntött az első féléves uborkaexport Almeríában
Lengyelország: folytatódik az uborka áresése
Lengyelország: hirtelen áresés a tanév kezdetén az uborka piacán
Lengyelország: folytatódik az uborka drágulása
Lengyelország: súlyos ellátási hiányok az uborka piacán
Ukrajna: átmeneti áruhiány az uborka piacán
Ukrajna: átmeneti drágulás az uborka piacán
Lengyelország: új rekord közelében az uborka ára
Franciaország: a tavalyihoz képest 7%-kal nő az uborkatermés volumene
Lengyelország: szeszélyes időjárás, szeszélyes uborkaárak jellemzik a júniusi hónapot
Ukrajna: június elején tovább esik a kígyóuborka ára
Lengyelország: tömegesen kerül piacra az orosz uborka
Ukrajna: drágult az uborka a hűvös, borús időjárás miatt
Lengyelország: óriási áresés az uborka nagybani piacán
Ukrajna: folytatódik az uborka árcsökkenése
Ukrajna: április közepén hirtelen kezdett esni az uborka ára
Lengyelország: hamarosan megállhat az uborka árzuhanása
Marokkó: csökken az európai kereslet az uborka iránt
Ukrajna: március elején csökkenni kezdett az uborka ára
Ukrajna: február eleje óta emelkedik az uborka ára
Ukrajna: a kereslet mérséklődése miatt csökkent a kígyóuborka ára
Spanyolország: új rekordot döntött a Marokkóból származó uborkaimport
