A november végén befejeződő holland paprikaszezont a kiváló termés miatt általában alacsony árak jellemezték.
A 2025-ös év komoly kihívások elé állította a holland paprikatermesztőket. Míg a 2023-as és 2022-es szezon kiemelkedően sikeres volt, az idei évben a kínálat jelentősen megnőtt, ami az árak drasztikus csökkenéséhez vezetett. A téli időszakban a poeldijki FV Seleqt vállalat Spanyolországból és Marokkóból importált paprikát. Stef Odenkirchen termékmenedzser szerint Marokkóban vírusfertőzések miatt a piros színű paprika mennyisége jelentősen visszaesett, ami februárban az árakat 10,00 euró/kg (3900 Ft/kg) fölé emelte. Az importidőszak március végén lezárult, és április elejétől már fokozatosan holland és belga termékek kerültek a piacra.
Márciusban a spanyol kínálat mélypontra süllyedt, ami kiskereskedelmi hiányt és árrobbanást eredményezett – számolt be a piaci helyzet alakulásáról Dolf Boekestijn, a Westland Peppers értékesítési vezetője. Május és augusztus között a holland és belga termelés olyan csúcsokat ért el, hogy az árakat ismét igen jelentősen lefelé nyomta.
A tavaszi és nyári napsütéses időjárás kedvezett a termelésnek, így már a holland szezon első heteiben is nagy mennyiségű paprika állt rendelkezésre. A túlkínálat következtében nyomott piaci helyzet alakult ki, és az árak egész nyáron rendkívül alacsonyak maradtak az előző évekhez képest, csak augusztusban kezdtek emelkedni. A jalapeño paprika ára csak szeptember közepén mozdult el felfelé, az egész szezonban átlagosan 1,75 euró/kg (683 Ft/kg) körül alakult. A habanero paprika ára ezzel szemben stabilan 4,00–5,00 euró (1560-1950 Ft/kg) között mozgott, ami kiegyensúlyozott kereslet-kínálati viszonyokra utal.

Szeptember végén a piros kaliforniai paprika ára 3,30–3,50 euró/kg (1287-1365 HUF/kg) között alakult, és várhatóan ez az árszint stabil is marad a szezon végéig. A zöld kaliforniai paprika ára 3,40 euró/kg (1326 Ft/kg) körül mozgott. Szeptember vége felé a habanero továbbra is stabilan 5,50 euró (2145 Ft/kg) volt kilogrammonként, és a jalapeño ára ekkor már emelkedni kezdett: a zöld változatért 3,50 eurót (1365 Ft/kg), míg a fekete színű, ízében eltérő blackbullet fajtáért 3,75 eurót (1462 Ft/kg) fizettek.
A különleges fajták, mint a jalapeño piacán márciusban és áprilisban is jelentős hiány mutatkozott, ami extrém magas árakat eredményezett, ám ezt követően a szezon további részében a relatív kereslet már közepes vagy gyenge volt. A habanero viszonylag kiegyensúlyozott évet zárt, stabil kínálattal és árakkal, részben annak köszönhetően, hogy Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban több körzetben is terméskiesést szenvedtek el. A Carolina Reaper és Naga Jolokia fajták iránt a szezon elején erős kereslet mutatkozott, azonban ez a szezon közepére teljesen visszaesett.
Az Oxin Growers vállalatnál a 38. hétig bezárólag 11%-kal nagyobb volumenű volt a termelés, mint az előző évben. Ruud den Boer kereskedelmi igazgató szerint a paprikaágazat számára a 2025-ös nem volt jó év, mivel a termelők jelenleg önköltségi ár alatt értékesítenek, ami senkinek sem előnyös. A növekvő költségek komoly kihívást jelentenek, miközben a kereslet továbbra is fennáll. Ugyanakkor Spanyolország versenyképessége is nőtt, mivel az előző évben ott a hőség miatt kínálati hiány alakult ki, idén viszont nem voltak ilyen kiesések. Emellett néhány alkalmi holland termelő is hozzájárult a túlkínálathoz, ami tovább csökkentette az árakat.
A kereskedelmi igazgató szerint a jövő évi paprikapiac alakulása még kérdéses. A folyamatosan emelkedő költségek miatt a jövő évi fix beszerzési áraknak legalább az idei szintet el kell érniük. Szerencsére a paprika fogyasztása folyamatosan növekszik: Maarten Verhaegen, a BelOrta zöldségdivíziójának vezetője szerint a nemzetközi ízvilág térnyerése is hozzájárul a paprika népszerűségéhez. Pont ezért a BelOrta célja a paprika termőterületének bővítése, mivel ez a jövő egyik kulcsterméke lehet. A termesztés azonban jelentős figyelmet és időráfordítást igényel, így a leendő termelőknek ezzel tisztában kell lenniük. A szupermarketek gyakran csomagolt, különböző színű paprikákat kínálnak, míg a nagykereskedők jellemzően ömlesztve értékesítik a terméket.
A holland paprikaszezon október közepén már közel jár a befejezéshez: a következő pár hétben már fokozatosan csökkenő mennyiség várható, az utolsó tételek betakarítása az idén november végén történik majd meg. A holland paprika minősége egész szezonban kiemelkedő volt, rendszerint jobb, mint a spanyol és marokkói termékeké. Az első külföldi szállítmányok szeptember elején jelentek meg kisebb mennyiségben a holland piacokon, nagyobb volumenekre a 46. héttől lehet számítani.
A cikkhez szemlézett írások:
Kapcsolódó cikkek:
Spanyolország: idén is terjed a paprikatripsz Almeríában
Hollandia: túlkínálat jellemezte a paprikaszezon első szakaszát
Spanyolország: új vírus jelent meg a paprikaállományokban
Spanyolország: Almeríából Murciába helyeződik át a paprikaszezon súlypontja
Lengyelország: a kínálat bővülésével olcsóbb lett az import paprika
Marokkó: óriási az európai kereslet a paprika iránt
Lengyelország: drága volt és drága is marad idén az import paprika
Spanyolország: a paprika termőterületének zsugorodása várható Almeríában
Marokkó az uniós tagállamok harmadik legfontosabb paprikaexportőre
Spanyolország: csökkenhet a paprika kínálata a szezon végén
Németország: kevés és drága a paprika a nagybani piacokon
Spanyolország: tripszek okoznak gondot a paprikaállományokban
Lengyelország: rekord magasságban a paprika ára
Marokkó: dübörög a Spanyolországba irányuló paprikaexport
