Héjas gyümölcsök
Dió
A világ diótermelő területe hozzávetőlegesen 1 millió hektár, az éves termés 3 – 3,5 millió tonna héjas dió. A legnagyobb termelők Kína (1,7 millió tonna), az Egyesült Államok (500 ezer tonna), Irán (400 ezer tonna), Törökország (200 ezer tonna) és Mexikó (100 ezer tonna). A legnagyobb exportőr a világon az Egyesült Államok az összes exportált mennyiség mintegy 50 százalékával. A legnagyobb importőr Kína, az összes import mennyiség 20 százalékával. Európában az ültetvényfelület az elmúlt évtizedben 120 ezer hektár körül alakult, a termésmennyiség pedig 300 – 350 ezer tonna között ingadozott, melyekből az Európai Unió részesedése 80 ezer hektár, illetve 170 – 180 ezer tonna. A legnagyobb európai termelők Ukrajna (100 ezer tonna), Franciaország (40 ezer tonna) és Románia (30 ezer tonna), majd Görögország, Németország, Spanyolország és Olaszország (egyenként 15 – 25 ezer tonna közötti terméssel). Ukrajnában és Romániában az árutermelő ültetvények mellett a szórványültetvények termése és a vadon gyűjtött dió is nagyon jelentős szerepet játszik kereskedelemben, illetve meghatározó exportcikkük a dióbél. Franciaország a legnagyobb európai héjasdió exportőr, 20 ezer hektár területen mintegy 40 ezer tonna diót termel. A termés 60 – 80 százalékát exportálja, fő vevői Németország, Olaszország és Spanyolország. A fenti adatokból kiolvasható az is, hogy Magyarország a dió világpiacán 0,2 – 0,3 százalékos piaci részesedéssel rendelkezik, míg az Európai Unión belül 4 – 5 százalék a részaránya.
A hazai diótermő terület folyamatos növekedést mutat Magyarországon. Míg 10 évvel ezelőtt alig haladta meg a 3 000 hektárt, addig ma már 7 100 hektáron termelünk diót, melyből a termőkorú ültetvények területe mintegy 5 000 hektár. Magyarországon az éves termés nyers, szárítatlan, héjas dióban kifejezve egy átlagos évben 7 ezer tonna körül alakul, míg egy igazán jó évjáratban eléri a 10 ezer tonnát is. (2017-ben 10 ezer tonna, míg 2018-ban 7,5 ezer tonna körüli termést realizáltunk). Az előállított dió éves termelési értéke 4 – 6 milliárd Ft.
Az ágazat növekedésének hátterében alapvetően a dió jó piaci pozíciója és kedvező értékesíthetősége áll. Azonban tömeges telepítésében a legnagyobb szerepet talán extenzívebb jellege, a relatíve alacsony tőke- és élőmunka-igénye játszotta. Ezt az a kép vagy képzet is erősíti, hogy a kiskertek diófái vagy a vadon termő fák mindenféle gondozás nélkül képesek valamilyen szintű termést produkálni. Árutermelő ültetvények esetében ez azonban sok jelenlegi vagy potenciális diótermelőt vezethet tévútra. A jövőben csak azok lesznek versenyképesek, akik magas szintű szaktudás, jó tőkeellátottság, magas színvonalú termesztéstechnológia és kiváló gépesítettség mellett folytatnak diótermelést.
A dió több, különböző formában jelenhet meg a közvetítő kereskedelemben, illetve a boltok polcain:
- A dió kétféle formában hagyhatja el a termelő üzemet. Az egyik a 20 – 45 százalék közötti nedvességtartalom mellett betakarított és buroktalanított nyers héjas dió. Ez azon termelők terméke, akiknek nincs szárítóüzemük vagy nem száríttatják bérben a diót, így rögtön betakarítás után értékesítenek. A másik termék a 7 százalékos nedvességtartalomra leszárított, válogatott, osztályozott, zsákban kiszerelt száraz héjas dió.
- A dió kétféle formában kerülhet kereskedelmi (fogyasztói) forgalomba: válogatott, osztályozott száraz héjas dióként, valamint megtörése után dióbélként. Nyers héjas dió nem kerül fogyasztói forgalomba, mert nedvesen nagyon rövid ideig tárolható minőségvesztés nélkül.
A dióval szemben elvárás a termés hosszú eltarthatósága, valamint a könnyű törhetőség és hatékony tisztíthatóság. A száraz héjas dió esetében különböző értékmérő tényezőket vesznek figyelembe annak minősítéséhez. Ilyen objektív tulajdonság például a termés átmérője (mint a legfontosabb osztályozási szempont), a térfogat, a héjvastagság, a törhetőség, a bélarány; szubjektív tulajdonság pedig a héj színe, annak felülete, valamint az íz. Az I. osztályú héjas dió esetében elvárás a 32 mm-t elérő, egyenletes átmérő, a világos szín, a megfelelő alak és rajzolat, valamint a jó béltelítettség. A piac legmagasabb áron a 36 mm-es héjas diót fizeti meg, majd sorrendben a 34, illetve 32 mm-eset. A 30 mm-es diót egyes esetekben még elfogadja a piac héjas dióként (bár szigorúbb elvárásokat támasztó vevő már ezt sem), a 28 mm-es kategóriát azonban már nem. A héjas dióként nem értékesíthető áruhányadot általában megtörik és dióbélként értékesítik. A magyar dió általában kiváló gyümölcsméretet produkál, az átlagos termésátmérő nagyobbrészt eléri a 32-36 mm-es méretet. A dióbél esetében legértékesebb árunak a feles dióbél számít, a negyedes dió már alacsonyabb értéket képvisel, legszerényebb áron pedig a törött bél értékesíthető.
A termékek „átváltásánál” fontos arányok, hogy egy kilogramm betakarított nedves, nyers dióból hozzávetőlegesen 0,7 kg osztályozott, száraz héjas dió képződik (a 30 százalékos tömegveszteség a szárítás miatti jelentős vízelvonásnak, valamint a léha és egyéb minőségsérült szemek kiválogatásának köszönhető). Továbbá 1 kg száraz héjas dióból 30 – 35 dkg dióbél nyerhető.
A magyar dió a relatív koraisága miatt igazi réspiaci termék Európa piacán, piacra kerülésének időpontja jóval a fő európai termesztő Franciaország és az olcsó import kaliforniai dió megjelenése előtt van. E mellett jó évjáratokban minősége is kiemelkedő, ezért prémium termékként keresett áru az Unió piacain. Fő export célországok Nagy-Britannia, Németország, Ausztria, Svájc. Magyarország héjas dió importja elhanyagolható, míg exportunk jelentős. Évi 1 500 – 2 700 tonna száraz héjas diót exportálunk 1,3 – 2,5 milliárd Ft értékben. Dióbél exportunk az utóbbi években 1 500 – 2 000 tonna (2,5 – 3,5 milliárd Ft), de dióbél importunk is jelentős, 1 000 – 1 500 tonna között mozog, elsősorban Románia és Ukrajna irányából.
A dió piaci árai viszonylag stabilak, a gyümölcsök között az egyik legnagyobb piaci stabilitással rendelkező termék. A nettó termelői árak a következőképpen alakultak az elmúlt években:
- A nyers héjas dió árai minőségtől függően 400 Ft/kg körül szóródnak.
- A 32-36 mm-es száraz héjas dió termelői ára rendszerint 700 – 900 Ft/kg között van (előbbi érték a 32 mm-es, utóbbi a 36 mm-es méretre értendő), ami alapvetően a 2,4 – 3 €/kg körüli exportárakból következik.
- A dióbél termelői árai átlagosan 1 500 – 2 000 Ft/kg között mozognak, de minőségtől függően tágabb intervallummal (1 000 – 2 500 Ft/kg) jellemezhetők.
Megjegyzendő, hogy a közepes és nagy diótermelő üzemeink döntően héjas diót állítanak elő, illetve értékesítenek, és csak a 30 mm alatti, héjas dióként nem értékesíthető áruhányadot törik meg és viszik a piacra dióbélként. A dióbél meghatározó része ezért a kisüzemi ültetvényekből, illetve vadon élő szórványfák alól gyűjtött dió megtöréséből származik.
Magyarországon 2017-ben magas termést realizáltunk (körülbelül 10 ezer tonnát) közepes-átlagos árakkal, bár az apróbb gyümölcsméretek okán a súlyozott átlagárak elmaradtak az átlagostól. A 2018. évben közepes termés (7,5 ezer tonna) mellett nyomott árak jellemezték a piacot. Ez részben annak volt köszönhető, hogy a déli félteke terméséből bent ragadt készletek áthúzódtak az őszi értékesítési időszakunkra, illetve az amerikai (kaliforniai) dió is korán megjelent az európai piacon, mely tényezők együttesen túlkínálatot eredményeztek.
A 2019. évben egy, az előző évihez hasonló, de annál valamivel alacsonyabb, 7,1 ezer tonna termést realizáltunk, bár egyes termesztőkörzetekben a termés 10 – 15 százalékkal is elmaradt a 2018-as szinttől. A gyümölcsméretek összességében jók voltak, és csak a július közepétől uralkodó tartó aszály jelentett „akadályt” abban, hogy a kiváló jelzővel illethessük. A május-júniusi nagy mennyiségű csapadék ugyanis július végéig jó vízellátottságot eredményezett, de az augusztusi relatív vízhiány miatt az érés utolsó időszakában a méretnövekedés, illetve a béltelítődés valamelyest lelassult. A szeptember-októberi száraz időjárás azonban összességében kedvezett a termelőknek. A betakarítás zavartalan volt, a zöld burok megfelelően felnyílt és többnyire kedvező nedvességtartalom mellett takarították be a diót. Utóbbi a szárítási költségek mérséklésében fontos tényező. A kisebb őszi csapadékok érdemi problémát vagy zavart nem okoztak sem a minőségben, sem a szüretben.
A 2019. évi dióterméssel összességében érdemi minőségi, növényvédelmi problémák nem voltak, mely képet azonban az alábbiak szerint árnyalni kell:
- A Dunántúlon már nagyon intenzíven jelen volt a nyugati dióburok-fúrólégy, mely a vadon termő diófák, a házikertek faállományai, valamint az intenzív növényvédelemben nem részesülő, túlnyomó részt kisebb ültetvények termését nagyon komoly, helyenként 100 százalékot közelítő mértékben károsította. (Ez a károsított termés értelemszerűen nem kerül piacra, így a kártevő jelenlétének a kínálat csökkenésén keresztül van hatása a piacra.)
- A dióburok-fúrólégy a csapdázási adatok szerint már jelen van a Dunától keletre is, de károkozása még nem intenzív, így az ország keleti részén ezzel összefüggő problémák még nem voltak.
Fel kell azonban készülni arra, hogy a dióburok-fúrólégy elleni védekezés a jövőben komoly termesztéstechnológiai szaktudást, tőkét, valamint gépi-technikai hátteret követel meg. Az ezzel nem rendelkező termelőknek nem sok esélyük lesz megvédeniük termésüket a károsító ellen, ami hosszabb távon a kínálat valamilyen szintű visszaeséséhez vezethet. Pozitívum azonban, hogy az ezen feltételekkel rendelkező termelők már ebben az évben is sikerrel védekeztek a kártevő ellen, jóllehet, ez nagy plusz költségeket jelentett számukra.
Az osztályozott, száraz héjas dió exportárai az átlagos zónában mozogtak, ami gyümölcsmérettől függően 2,4 – 3 €/kg. Ebből a termelő telephelyén realizálható nettó termelői ár 700 – 900 Ft/kg (a 32-36 mm-es méretre értve). Ez hozzávetőlegesen 100 Ft-tal magasabb termelői árakat jelent, mint az előző évi nyomott árak. Azonban hozzá kell tenni, hogy ez igen jelentős részben a forint/euró árfolyam export szempontjából kedvező változásának is köszönhető, hiszen az €-ban kifejezett árak csak kis mértékben vannak a tavalyi fölött. Beragadt és áthúzódó világpiaci készletek nem nyomták a piacot, mint ahogy az 2018-ban történt.
A nyers (szárítatlan) héjas dió nettó termelői ára (integrátor vagy szárítóüzem általi felvásárlási ára) 2019-ben 450 Ft/kg körül alakult, ami mintegy 10 – 12 százalékkal haladta meg az előző évi árakat.
A dióbél jelentős részben éppen a szórványfák, házikertek és a kisebb ültetvények gyümölcséből származik. A dunántúli szórvány- és kisebb ültetvények termésének dióburok-fúrólégy kártétele miatti jelentős mértékű kiesése okán a hazai dióbél-kínálat érdemben csökkent. Ez az előző évi, átlagosan 1 500 – 2 000 Ft/kg közötti nettó termelői árak 10 – 20 százalékos emelkedését eredményezte, ami a fogyasztói árakra is áthúzódott. (A dióbél fogyasztó árai minőségtől és kiszereléstől függően 2 500 – 4 000 Ft/kg között alakult az előző években.)
Egyéb héjasok
A mandula szerepe a hazai gyümölcsszektorban igen kicsi. A ’80-as évek közepén 72 hektár termő üzemi ültetvényt regisztráltak. Termeszthetőségének északi határán vagyunk, a növény éghajlati igényeinek csak kevés terület felel meg hazánkban. Termesztésének legjelentősebb kockázata a virágzáskori fagy. E mellett érzékeny a nyári vízhiányra is, gyengébb talajokon pedig elengedhetetlen a szakszerű, rendszeres tápanyag-utánpótlás. Hazai előállítású fajtáink gyümölcsének tulajdonságai jók, azonban virágaik önmeddőek, így gondosan megválasztott pollenadó fajtával együtt telepítve lehet biztonságos a termesztés. A hazai nemesítés fő célja öntermékeny fajta előállítása. Sajnálatos tény, hogy korszerű, a mai igényeket kielégítő intenzív mandulaültetvényekről nem igazán tudunk. Adataink alapján hazánkban jelenleg körülbelül 330 hektáron folyik termesztése. Kereskedelmi mérlegünk negatív. Legjelentősebb felhasználók a cukrászat és az édesipari vállalatok, akik nagy tételben egyöntetű minőségű külföldi árut keresnek.
A mogyoró termesztése hazánkban szintén elenyésző volumenű, 490 ha körül lehet az össz. felület. Jellegzetesen kisüzemi növény, az éves termés jó része kerül le kistermelők kertjeiből. Termésátlagaink annak ellenére alacsonyak (1 – 2 t/ha), hogy a termesztés környezeti feltételei hazánk több táján adottak.
A szelídgesztenye hazánkban is honos, azonban igényes faj. Termesztése a növény speciális ökológiai igényei (kiegyenlített, csapadékosabb időjárás és savanyú talaj) miatt csak az ország néhány táján lehetséges (dél-dunántúli, nyugat-dunántúli és a Börzsöny-hegységi termesztőtájak). A mogyoróhoz hasonlóan jellemzően kisüzemi növény. A ’70-es években telepített, összesen körülbelül 450 hektár felületű áruültetvények mára szinte teljesen kipusztultak, jelentősebb üzemi ültetvényeink pedig nincsenek. Az éves termés nagy részét ma is ligetes szórványgesztenyések, vad állományok adják. Adataink szerint 215 hektár gesztenyés lehet hazánkban, ennek kisebb részét képviseli üzemi telepítés. Tudomásunk szerint az egyetlen jelentősebb méretű, az 1990-es években létesített ültetvény egy 30 hektáros gesztenyés Kadarkút mellett. Perspektivikus gyümölcsfaj, termesztése azonban kockázatos. Az utóbbi másfél évtizedben felerősödött a kéregelhalás betegségét okozó Cryphonectria parasitica gomba fertőzése, a betegségjárványszerűen tizedeli a fákat. Mellette néhány éve megjelent a szelídgesztenye gubacsdarázs (Dryocosmos kuriphylus), mely szintén komoly károkat képes okozni. Hatékony védekezés egyelőre egyik károsító ellen sincs, bár a szelídgesztenye gubacsdarázs természetes ellenségének (a hazánkban nem honos Torymus sinensis fürkészdarázs faj) betelepítésével kapcsolatos vizsgálatok ígéretes eredményeket mutatnak. Az országos éves termésmennyiség 200 – 500 tonna közötti, mely a kevés számú üzemi ültetvénynek és a termesztéstechnológiai fejlesztések hiányának tudható be. Exportunk elhanyagolható, azonban jelentős a feldolgozóipari igény, így behozatalra szorulunk. Az import évente 1 000 – 2 500 tonna között mozog, jellemzően Olaszországból.
Bogyósgyümölcsök
Szamóca
A szamóca a legkorábban érő, Magyarországon is termesztett gyümölcs. Fólia alatti, hajtatott termesztésből származó gyümölcsöt már április közepétől-második felétől vásárolhatnak a magyar fogyasztók. A hazai termőterület 800 hektárral 2015-ben érte el a csúcspontját, azóta azonban folyamatosan csökken. 2019-ben már csak 650 hektár körüli területen zajlott a termelése. Erről a területről 10 – 15 ezer tonna közötti mennyiséget szüretelnek a gazdák.
Ízletes, frissítő, közkedvelt gyümölcs, mely „primőr” jellegénél fogva nagy piaci értékkel rendelkezik. Ugyanakkor látni kell azt is, hogy az egyik leginkább tőke- és élőmunka-igényes gyümölcsfajunk. Szabadföldi termesztési körülmények között éves hektáronkénti termelési költsége termelési módtól és technológiától függően 5 – 10 millió Ft, míg hajtatott termesztés esetén ennek akár három-ötszöröse, 15 – 40 millió Ft. Termesztése tehát sok munkával és nagy tőkebefektetéssel jár, ezáltal a benne rejlő termelési kockázat is magas. Jövedelmezősége alapvetően az elért hozamoktól függ, mivel az értékesítési árra – vagyis a piaci helyzetre – egy kompetitív piacon a termelő vállalkozásoknak nincs érdemi ráhatása. Szabadföldi körülmények között 10 – 15 t/ha, fóliában 20 – 30 t/ha fajlagos hozam alatt nehéz gazdaságosan termelni. Ez profi szaktudást és magas fokú technológiai precizitást igényel. Sikeres termesztésében egyre nagyobb gondot, ezáltal fejlődésében egyre nagyobb korlátot jelent a vészes munkaerőhiány.
Hazánkban szamócát jelenleg a termőfelület 40 – 50 százalékán szabadföldön, 50 – 60 százalékán pedig valamilyen takarás alatt termesztenek. A takart felület körülbelül fele nem valódi hajtatott termesztésnek, hanem inkább esővédő fóliatakarásnak minősíthető. A fennmaradó hányad a fólia vagy az üvegház. Magyarországon korszerű üvegházakban abszolút nem termelnek szamócát, csak a 10 – 30 éves, zöldségtermesztésből „visszamaradt”, felújított üvegházakat hasznosítják ilyen módon, de ezek területe is mindössze néhány tíz hektárra tehető. Legjellemzőbb hajtatási mód a fólia, mely alatt döntően hagyományos fóliasátrakat kell érteni, fűtetlen körülmények között.
A szamócatermesztésben a termesztőközegek alkalmazása nem jellemző, még hajtatott körülmények között is 96 – 98 százalékban talajon zajlik a termelés. Hajtatásban a szamóca ma már döntően egyéves (nagyon ritkán kétéves) kultúraként működik. Augusztusi ültetéssel a következő tavasszal terem, és profi körülmények között akár egy kisebb, őszi termés is lehozható. A fűtött fóliákban vagy üvegházakban (ami nagyon kis felületet jelent) április 10-20. között már indul a szüret, míg a fűtetlen termesztőberendezésekben április 20-30. között számolhatunk a betakarítás megindulásával. Ettől kezdve tehát már van magyar szamóca a piacon, de nagyobb mennyiségben csak május első felében, a szabadföldi kultúrák betakarításának megindulásával jelenik meg a hazai termelésű áru.
A 2019. évi szamócaszezon vonatkozásában elmondható, hogy érdemi téli fagykárok nem alakultak ki. A hosszú és enyhe, meleg ősz miatt nagyon jó volt a növények fejlődése, a virágzatok, illetve virágkezdemények kialakulása. Az aszályos ősz és tavasz ugyan egyetlen mezőgazdasági kultúrának sem kedvez, de a szamócát azért érintette kevésbé negatívan, mert 100 százalékban öntözött kultúráról van szó. A tavaszi fagyok sem károsították számottevően a termést. A márciusban kialakuló tavaszi fagyok a szabadföldi állományokban még nem okoztak nagyobb terméskiesést, a fóliás állományok pedig eleve védettek a kisebb lehűlésekkel szemben. Április közepén (a húsvét előtti héten) az éjszakai fagyok miatt 10 – 30 százalék közötti virágkár keletkezett az ország észak-keleti régiójában, de ez országos viszonylatban érdemi terméskiesést nem jelentett.
Mindezek miatt 2019-ben a szezon elején normális-jó terméssel számoltunk. Ennek megfelelően egy piaci szempontból szélsőségektől mentes szezont vártunk, mely kilátásokat a májusi-júniusi extrém esőzések felborították.
A fóliás állományokban a szüret április közepén kezdődött. A napsütéses és kiegyenlített hőmérsékletű kora tavaszi időszaknak köszönhetően nagyon jó ízű termés állt a fogyasztók rendelkezésére. A szabadföldi állományokban május első felében indult a szüret, május közepén már javában zajlott a szamóca szezon. A májusi hűvös, borús és csapadékos időjárás azonban késleltette az érést, valamint nehezítette a szüreti munkákat is. A számottevő esőzések hatására komoly szürkerothadás-fertőzés lépett fel, ami miatt a szabadföldi termés mintegy harmada kárba veszett.
A magyar szamóca fogyasztói ára áprilisban még jellemzően a 2 000 – 4 000 Ft/kg tartományban mozog, mert ebben az időszakban még a jóval magasabb termelési költséggel járó fóliás és üvegházi termesztésből származik a gyümölcs. Ilyenkor a spanyol, illetve görög szamóca sokkal olcsóbban van jelen a piacon (akár fele áron). Ez elsősorban annak köszönhető, hogy ezen országokban ilyenkor már az olcsóbb szabadföldi termelésből származik a termés. Ennek ellenére sok hazai fogyasztó a drágább, de sokkal jobb ízű magyar szamócát részesíti előnyben. Május közepétől az alacsonyabb termelési költségű hazai szabadföldi szamóca „megérkezésével” folyamatosan mérséklődik a hazai szamóca ára is. Az árak 2019-ben az extrém csapadékok miatti terméskiesésnek köszönhetően végig viszonylag magasak maradtak, de a minőség romlása okán nem értek el rekord-magas szintet. A szabadföldi termesztőknek ezzel együtt is jelentős árbevétel-kiesést kellett elkönyvelniük.
Bodza
A bodza az elmúlt tizenöt év egyik sikertörténetének tekinthető, ha a termőterület fejlődését nézzük. Az ültetvénytelepítés tőkeigénye, az éves forgótőke igénye és a munkaerőigénye is igen alacsonynak mondható. Számottevő versenytárs az európai piacokon nincs, egyedül Ausztria jöhet számításba. Vele azonban a hazai bodzatermelés gazdaságossági szempontból – hozamok, minőség, munkaerő – fel tudja venni a versenyt. Az egy hektáron elérhető jövedelem ugyan nem túl magas, de az alacsony termelési költségeket tekintve arányosan még így is jó jövedelmezőségű és viszonylag kiszámítható. A magyar bodzában kétszer annyi a színanyag, mint az osztrák termésben és magasabb a szárazanyagtartalma is. Az Unió tagországai közül meghatározó mennyiséget termelnek még Dániában, Hollandiában, Lengyelországban és Németországban, de egyértelmű, hogy hazánk vezető szerepben van a bodzatermelés tekintetében.
A bodza leginkább ipari felhasználásra termesztett bogyós. Az élelmiszeripar színezéknek, szörpök és sűrítmények készítésére használja. Magas a vas- és C-vitamin tartalma. Hazánkban az első ültetvények a ’80-as évek végén létesültek, de komoly felfutása 1998-tól kezdődött, amikortól állami támogatást is fel lehetett venni a telepítéshez.
Egy 660 – 800 növény/hektár sűrűséggel telepített ültetvényen elérhető a 15 tonnás hozam. Ennek ellenére az országos átlag csak 3 – 5 t/ha. Ez a sok mostohán kezelt, öntözetlen ültetvénynek köszönhető. A termesztéssel kapcsolatban bőven van még nyitott kérdés, a tápanyag-utánpótlás és a növényvédelem kellő ismeretek hiányában kifejezetten nagy kihívást jelent.
A bodza 20 éves fejlődési pályája hullámvasúthoz hasonlítható. A 1990-es évek végén volt egy gyors felfutása a magas értékesítési árak miatt, a termőterülete az ezredfordulóra elérte a 4 000 hektárt. Majd amikor a fejlődés túltermelésbe csapott át és jelentősen estek az árak, sokan felhagytak a bodzatermeléssel. 2004. környékére 2 000 hektár alá zuhant a termőterület. Ekkor kezdett a piac újra magához térni, a termelői árak folyamatosan emelkedtek, sikerének köszönhetően termőterület 6 600 hektárig növekedett. A fejlődésben kétségkívül az is szerepet játszott, hogy alacsony tőke- és munkaerő-igényénél, olcsó fenntarthatóságánál fogva – sajnálatos módon – előszeretettel telepítik „támogatás-lehalászási” céllal is, ahol maga a termés, illetve termelés másodlagos. A 2017. év a töretlen fejlődés után viszont újra az összeomlásé volt. A termelés meghaladta a piac által felvenni képes 20 ezer tonna körüli mennyiséget, 2017-ben mintegy 22 ezer tonna volt a termés mennyisége. A termelői ár közel felére, 60 – 70 Ft/kg-ig zuhant, egyes időszakokban pedig értékesíteni sem lehetett a termést. A 2018. év nagyon hasonlóan alakult, aminek következtében 2019-ben sok év óta először, csökkent a termőterület (6 400 hektárra).
A 2019. évben fellélegzett a piac, 80 – 100 Ft/kg körüli áron keresték a bodzát. A szezon elején azonban mérsékelt volt a kereslet (a feldolgozók némi késéssel álltak rá a bodza feldolgozására), ami rontotta a termelői kedvet, és a szezon második felében az előző két évhez viszonyított „jó” árak ellenére sem szüreteltek elegendő bodzát (ebben azonban szerepet játszott a munkaerő hiánya is). Így az az ellentmondásos helyzet alakult ki, hogy elfogadható árak mellett sem jelent meg elegendő bodza a piacon.
Egyéb bogyósok
A világ málna és szeder termelésének jelentős része az Északi félteke országaiban, az Egyesült Államokban, Németországban, Lengyelországban és Szerbiában folyik. Kézimunkaerő-igényes kultúrák, előállításuk drága. Telepítésük tőkeigénye nagyon magas és magas az éves forgótőke igényük is, főleg a zöldmunkák és a betakarítás idején kiemelkedő. Ezért fontos, hogy az egységnyi területről előállítható termés mennyisége és minősége magas legyen. A vezető termelő az Európai Unióban Lengyelország, a világ termelési ranglistáján Oroszország után a második helyet foglalja el. A világ termelésének 21 százalékát, az Európai Unió termelésének több, mint 70 százalékát adja. A málna termelése itt körülbelül 30 ezer hektáron folyik, a termésmennyiség évente 110 – 120 ezer tonna körül alakul. A frissáru export korábban 32 ezer tonna volt, az utóbbi években azonban a fagyasztott málna iránt növekedett a kereslet a friss gyümölcs rovására. Ezért az utóbbi években a lengyel friss málna kivitele 16 – 18 ezer tonna körülire csökkent, a fagyasztotté pedig 40 – 60 ezer tonna közé emelkedett. A fagyasztott áru nagy része a német piacra kerül.
Hazánkban a korábban nagy múltú málnatermesztés szinte eltűnőben van, mára alig 100 hektár ültetvény maradt az országban. A feldolgozóipari igényeket jellemzően lengyel és szerb importból elégítik ki. Ökológiailag a termeszthetőség déli határán vagyunk, a termesztő körzetek az ország hűvösebb, párásabb klímájú területein alakultak ki, azonban mára csak nyomokban találkozhatunk málna ültetvényekkel. A konkurens országokkal nem tudtuk tartani a lépést, ezért a málnatermesztés jelentősége fokozatosan csökkent. A málnatermesztésünk kritikus mértékű visszaszorulása alapvetően három tényezőre vezethető vissza.
(1) Klimatikus viszonyok átalakulása: a hazai klíma az elmúlt 15 – 20 évben szárazabbra és melegebbre fordult, márpedig a málna nem bírja ezt a klímát, ilyen hő- és UV-terhelés mellett nem állíthatók elő a gazdaságos termelést biztosítható hozamok, illetve minőség sem.
(2) Munkaerőhiány: a málna az egyik legmunkaerőigényesebb kultúránk. Éves művelése 3 – 4 ezer munkaórát igényel hektáronként, melynek háromnegyede a betakarítás nagyon rövid időszakában merül fel. Jelenleg ilyen szűk időintervallumban ekkora mennyiségű munkaerőt találni nagyon nehéz, vagy szinte lehetetlen vállalkozás.
(3) Erősebb versenytársak. Mind Szerbia, mind Lengyelország mára sokkal nagyobb málnatermesztővé nőtte ki magát. Gazdasági előnyüket kedvezőbb klímájuknak (elsősorban a lengyelek) és olcsóbb munkaerejüknek (a szerbek) köszönhetik. Ezáltal ma jóval olcsóbban tudnak málnát előállítani, mint a magyar termelők.
A szeder termesztése a málna sikerének köszönhetően felfutóban van a világban. Hasonló tulajdonságokkal jellemezhető, mint a málna, termesztése azonban olcsóbb, mivel a növény jobban bírja a környezeti stresszhatásokat és ellenállóbb a betegségekkel, kártevőkkel szemben is. Élettartamát tekintve is hosszabb kultúra, mint egy málna ültetvény. 15 évvel ezelőtt Európában körülbelül 7,5 ezer hektár szederültetvény volt, Szerbia vezette a termelést. 5,3 ezer hektárjával a világ legnagyobb termelőjének számított, és Európa termésének 70 százalékát adta. Ebben az időszakban Magyarország a második legnagyobb termelőnek számított Európában. 1 600 hektáron folyt szedertermelés, az éves termés meghaladta a 20 ezer tonnát. Mára a szeder a málnáéhoz hasonló sorsra jutott, alig 20 hektár ültetvény van az országban.
A világ ribiszketermelésének jelentős hányadát a fekete ribiszke adja. A fekete ribiszke termesztést Európában a Baldwin fajta alapozta meg. Később, a ’60-as évek végén Svédországban nemesített Titania az Egyesült Államok és Európa fekete ribiszke termesztésére is nagy hatással volt. A jelenlegi európai fajtahasználatban a skót Ben-sorozat fajtái meghatározóak. A piros ribiszke üzemi méretű termesztésének elterjedését a holland Jonkheer van Tets fajta termesztésbe vonása segítette elő. Magyarországon a ’70-es és ’80-as években ez adta a szaporítás túlnyomó többségét és napjainkban még mindig meghatározó szerepet tölt be. A holland fajták (Rolan, Rondom, Rovada) mellett a szlovák Detvan fajtákat telepítik leggyakrabban Európában. E fajták jól alkalmazkodnak éghajlati adottságainkhoz, hazánkban is biztonságosan termeszthetők. A piros változatból még mintegy ezer hektár ültetvény lehet az országban.
Oroszország után Lengyelország a világ második legnagyobb ribiszketermelője. A piros és a fekete ribiszke összesített termésmennyisége évente 190 – 200 ezer tonna körüli. Ez a világ ribiszketermésének 30 százaléka, az Európai Uniós termésnek pedig mintegy 70 százalékát jelenti. A termőterület 47 ezer hektár körüli. A termelésben a fekete ribiszke képviseli a nagyobb hányadot, a termés háromnegyedét adja, leggyakrabban használt fajták a Ceres és a Titánia. Pirosribiszkéből a Detvan, Tatran és Rosetta fajták a legelterjedtebbek. Az új skót fajtákkal elérik a 8 – 10 t/ha hozamokat. A gyümölcs külkereskedelme nagyrészt fagyasztott formában történik, az ország 20 – 30 ezer tonna mennyiséget exportál évente.
A piac a fagyasztott formában feldolgozott gyümölcsöt keresi. A nálunk leggyakrabban ültetett Jonkheer van Tets gyümölcse erre nem a legalkalmasabb, hamar túlérik és utána csak lének használható fel. A ribiszkelére pedig nincs nagy kereslet és az ára sem kielégítő. A fekete ribiszke eltűnőben van a hazai gyümölcstermesztésből. A Magyarországon termesztett fajták termésátlagai elsősorban a ribiszke számára kedvezőtlen klíma miatt annyira gyengék (1 – 3 t/ha) a konkurens országokéhoz képest, hogy a jónak mondható ár sem ébreszti fel a termelési kedvet. A telepítés tőkeigénye közepes, a termelés éves forgótőke igénye és munkaerőigénye meglehetősen alacsony. Minden munkafázis jól gépesíthető, beállt ültetvényben gyakorlatilag metszés sincs. A betakarítás speciális gépet igényel, mely képes a hűtőipar számára is megfelelő minőségben leszüretelni a termést. A termesztést két új kórokozó, a Macrophomina phaseolina és Thielaviopsis basicola gombák veszélyeztetik.
A konkurens országok, főleg Lengyelország nyomása nagy, ez alacsonyan tartja, egyes években pedig dömpingszerűen leveri az árakat. A piros ribiszkénk fel tudná venni a versenyt, korszerű ültetvényben nálunk is megtermelhető a hektáronkénti 8 – 10 tonna. Ez a mennyiség már elfogadható alacsony szintű önköltséget eredményez. A fekete ribiszke elsősorban éghajlati okokból versenyképtelennek tűnik, a megtermelhető 1 – 3 t/ha mellett az önköltségek sem fedezhetők. A hazai piros ribiszke termőterület alig haladja meg az 1 200 hektárt, a termés 7 000 tonna magasságában alakul.
