2025. január 1-jétől a 2024/2970/EU végrehajtási rendelet alapján a paradicsom barna termés-ráncosodást okozó (ToBRFV) károsító az uniós vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók (RNQP) közé került. A változásnak megfelelően januártól az uniós vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók elleni intézkedések léptek érvénybe. E vírus az emberi egészségre nem jelent veszélyt.

Az uniós vizsgálatköteles nem-zárlati károsítóknak és meghatározott, ültetésre szánt növényeknek, valamint azok kategóriáinak és küszöbértékeinek a 2016/2031/EU rendelet 37. cikke (2) bekezdésében említett jegyzékét a 2019/2072/EU rendelet IV. melléklete állapítja meg. E rendeletben szerepel 2025. január 1-jétől a ToBRFV károsító is.

A vírus jelenlétének vizsgálata a szaporítóanyag-előállításhoz kapcsolódóan továbbra is indokolt, valamint szükséges a korábbi ToBRFV kórokozóval történő fertőzés miatt elrendelt zárlati intézkedések feloldása.

A növényegészségügyi kockázatok minimalizálásának céljából, a harmadik országból érkező importanyagokra vonatkozó, korábban elrendelt intézkedések továbbra is érvényesek, így a kockázatos származási országokból (Kína, Jordánia, Izrael, Thaiföld és USA) érkező szállítmányok fokozott ellenőrzése és mintázása hatályban marad.

Fontos, hogy a ToBRFV vírus vizsgálatköteles nem-zárlati károsítók (RNQP; regulated non-quarantine pests) közé sorolása azt is eredményezi, hogy a termelők és a paradicsomtermesztő gazdák a paradicsom barna termés-ráncosodás vírus fertőzés esetén nem jogosultak állami kártalanításban részt venni. A kártalanítási eljárás továbbra is csak a zárlati károsító igazolt jelenléte esetén folytatható le.

Mit tehet a termelő?
Továbbra is fontosak a megelőző intézkedések:

  • a szaporítóanyag beszerzése kizárólag megbízható forrásból történjen,
  • a termesztés és forgalmazás során szükséges az általános higiéniai szabályok maradéktalan betartása,
  • elengedhetetlen a használt eszközök, göngyölegek alapos és rendszeres fertőtlenítése,
  • külföldről származó szaporítóanyag esetén nélkülözhetetlen az önellenőrzés,
  • külföldi előállítású vetőmagok felhasználása esetén nagyobb biztonságot adhat a vetés előtti célzott laboratóriumi vizsgálat. 

A Nébih tájékoztatja a lakosságot, hogy a vírus az emberi egészségre nem veszélyes, kizárólag a növényeket károsíthatja.

A cikkhez szemlézett írások:

Fontos változás a paradicsom barna termés-ráncosodást okozó (ToBRFV) károsító növényegészségügyi státuszában

Kapcsolódó cikkek:

Európai Unió: ősszel módosulhat a ToBRFV vírus karantén státusza