Az uniós burgonyapiac jelentős kínálati nyomás alatt áll, ami rányomja bélyegét a következő idény tervezésére is.
Az Északnyugat-európai Burgonyatermesztők Szövetsége (North-Western European Potato Growers Association, NEPG) szerint 2025/26-os uniós burgonyaszezonra egyértelműen a túltermelés jellemző, ami komoly feszültséget okoz a piaci folyamatokban, és már most meghatározza a 2026/27-es év kilátásait. A szakmai szereplők szerint a vetésterület alakulása döntő tényező lesz a kínálat és kereslet közötti egyensúly helyreállításában.
A magas hozamok, a szerződéses tételekkel jelentős mértékben lefedett kereslet és az exportpiacokon tapasztalható egyre erősödő verseny következtében a szabadpiaci értékesítés drasztikusan visszaesett. A spotpiaci kereslet gyenge, így azok a termelők, akik nem rendelkeznek szerződéses lekötéssel, korlátozott értékesítési lehetőségekkel szembesülnek.
A piaci szereplők rövid távon nem is számítanak javulásra. Egyes vélemények szerint a jelenlegi helyzet akár az év közepéig is fennmaradhat, mások pedig úgy vélik, hogy a kedvezőtlen állapot „hosszú ideig” velünk marad. A szakma egyetért abban, hogy a 2026/27-es szezon újabb túltermelésének elkerüléséhez elengedhetetlen a vetésterület csökkentése. A 2025/26-os évben rekordnagyságú területeket ültettek be az uniós legfontosabb termelő országaiban – Franciaországban, Hollandiában, Németországban és Belgiumban –, ezért a NEPG arra kéri a gazdákat, hogy körültekintően tervezzék meg a következő szezon vetésterületét.
A területcsökkentés szükséges mértékéről azonban eltérnek a vélemények. A World Potato Markets elemzése szerint egy 10%-os terület- és hozamcsökkenés már elegendő lenne a piac stabilizálásához, ugyanakkor ilyen mértékű visszaesésre korábban még nem volt példa. Más piaci hangok 15–20%-os mérséklést tartanának szükségesnek, bár a reális várakozások inkább 5% körül mozognak.
Ezzel párhuzamosan az európai termelők gyengülő kereslettel szembesülnek bizonyos exportpiacokon, különösen a fagyasztott hasábburgonya esetében. Szaúd-Arábia csökkentette a Belgiumból érkező importot, miközben olyan versenytársak, mint India, növelni tudták részesedésüket. Az indiai export bővülését az alacsonyabb árak is elősegítik.
A piaci szereplők hangsúlyozzák, hogy a következő szezon vetésterületére vonatkozó döntések alapvetően befolyásolják majd a szabadpiaci kínálatot és az összesített kínálat alakulását. A szakértők szerint, ha a területcsökkentés nem lesz kellően jelentős, “a piac jövőre ismét elveszik”.
A cikkhez szemlézett írások:
EU potato market considers acreage cuts for 2026/27 balance
Kapcsolódó cikkek:
Lengyelország: nyomott árakkal indul az év a burgonya piacán
Ukrajna: jelentősen, ötszörösére bővült a burgonya importja
Lengyelország: rekord export mellett is nyomás alatt a burgonya ára
Lengyelország: novemberben emelkedni kezdett a burgonya ára
Ukrajna: óriási burgonyafeldolgozó üzem építését kezdte meg a MAIS vállalat
Ukrajna: aszály hátráltatja a burgonya betakarítását
Lengyelország: rekordközeli burgonyatermés várható piaci kihívásokkal
Ukrajna: erős kereslet mellett drágul a tavalyi burgonya
Ukrajna: túlkínálat alakult ki a burgonya piacán
Ukrajna: átmenetinek tűnő árcsökkenés a burgonya piacán
Lengyelország: február végén hullámvölgybe került a burgonya ára
Lengyelország: február elején emelkedett a burgonya ára
Ukrajna: ismét emelkedik a burgonya ára
Lengyelország: egyelőre stabil a burgonya ára a nagybani piacokon
