Március 13-án került sor a FruitVeB, a Magyar Hűtő- és Konzervipari Szövetség (MHKSZ), valamint a Debreceni Egyetem Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Kar Kertészettudományi Intézete közös szervezésében az idei zöldség-feldolgozóipari konferenciára.
A csemegekukorica és zöldborsó termelése évek óta komoly kihívásokkal néz szembe, különösen a klimatikus viszonyok kedvezőtlenné válása és a piaci környezet változása miatt, mely tényezők már komoly fenyegetést jelentenek az alapanyag-biztonság és a termékpálya működése terén. Mindeközben a feldolgozóipar az elmúlt évben növelte gyártási kapacitásait.
A rendezvényt közel 200 látogató előtt nyitotta meg Dr. Apáti Ferenc, aki szerint csak az előjelek cserélődtek fel a tavalyi évhez képest, és az előző év magas árai után gyökeresen megváltozott a piaci helyzet.
Apáti Ferencet a Debreceni Egyetem rektorhelyettese, Dr. Harsányi Endre követte, aki örült, hogy ismét az Egyetem adhat otthont egy ilyen színvonalas rendezvénynek. Elmondta, hogy a csökkenő kereslet a gabona- és olajnövényekhez hasonlóan kínálati piacot eredményezett, amire csak a gazdálkodók, a feldolgozók és az egyetemek együttműködése nyújthat megoldást.
Az agrártudományi kar dékánja, Dr. Stündl László a stratégiaalkotás és az alkalmazkodás fontosságára hívta fel a figyelmet, amelyhez az Egyetem akár újonnan indított képzéseivel is hozzájárul.
Az első előadás keretében Dr. Potori Norbert, az AKI Agrárgazdasági Igazgatóságának vezetője a globális makroökonómiai kilátások és a közelmúlt geopolitikai eseményei tükrében adott rövid- és középtávú előrejelzést a gabona- és olajnövénypiacok várható alakulásáról.
Következő előadóként Fröchlich András, a Seedplus Kft. ügyvezető igazgatója a frisspiaci és az ipari zöldborsó nemzetközi termelési és piaci tendenciáiról adott átfogó képet, különös tekintettel azokra a kihívásokra, amelyekkel a magyar ágazat szembesül.
A csemegekukorica nemzetközi termelési és piaci trendjeit Conrado Rodriguez, a Vilmorin (Limagrain leányvállalat) mutatta be Sebesta Péter, MHKSZ elnökének tolmácsolásával, beszámolva a Franciaországot és Magyarországot érintő várható árcsökkenésről.
A szünetet követően Dr. Apáti Ferenc a csemegekukorica és a zöldborsó termesztésének és feldolgozásának üzemtani, hatékonysági mutatóit tárta a nyilvánosság elé, kiemelve, hogy ha egy szektor hatékonysága 20 év alatt stagnál, az az álmoskönyvek szerint bizony a rossz ómenek közé tartozik.
A szakmai előadások sorát Nagypéter Sándor, Magyarország legnagyobb TÉSZ-ének, a DélKerTész Szövetkezetnek az elnök-ügyvezetője zárta, aki az összefogásban, horizontális szervezettségben rejlő előnyöket ismertette saját példáikon keresztül.
A rendezvényt kerekasztal-beszélgetés, majd a kiállító cégek termesztéstechnológiai-szakmai előadásai zárták.
Galéria a rendezvényről: