Nem összeolvadás, hanem szorosabb, mégis rugalmas együttműködés szerepel a két óriási zöldség- és gyümölcstermesztő szervezet terveiben.
A Greenery és a BelOrta a tárgyalások során a szorosabb együttműködés, és nem az összeolvadás mellett döntött: ennek keretében FreshAlliance néven egy Transznacionális Termelőszervezeti Uniót (TUPO-t) hoznak létre a közeljövőben – hozta niylvánosságra a két szervezet vezetősége.
Az új TUPO Székhelye Belgiumban lesz, de ehhez még hozzá kell járulnia a flamand kormánynak is. Flandria már rendelkezik ezzel kapcsolatos tapasztalatokkal, mivel a tartományban több TUPO is működik. Ez egy olyan rugalmas együttműködési forma, amelyben mindkét szervezet megőrzi függetlenségét, miközben egyúttal hozzáadott értéket teremt a termelők és a vásárlók számára, a sajtóközlemény szerint. A FreshAlliance tehát nem egyesülés, összeolvadás: mindkét szövetkezet továbbra is függetlenül fog működni, megtartva saját struktúráját, tagságát és márkáit. Az együttműködés mindkét fél szerint azokra a területekre fog összpontosítani, ahol ez hozzáadott értéket jelent, például az értékesítés, a fenntarthatóság, az innováció és az adatok megosztása.
David Markowski, a The Greenery vezérigazgatója elsősorban az értékesítési lehetőségeket emelte ki: “A FreshAlliance-szal egy újabb lépést teszünk előre. Javítjuk értékesítési lehetőségeinket, miközben mindkét szervezet szövetkezeti gyökereit megőrizzük. Ez a partnerség rugalmasságot kínál, és lehetővé teszi számunkra, hogy fokozatosan foglalkozzunk azokkal a témákkal, amelyek hozzáadott értéket jelentenek az ügyfelek és a termelők számára.”
Philippe Appeltans, a BelOrta igazgatója szerint nincs kényszerítő ok az együttműködésre, és kissé óvatosabban fogalmaz: “Fokozatosan szeretnénk feltárni azokat a lehetőségeket, amelyek mind a termelőink, mind az ügyfeleink számára előnyös helyzetet teremtenek. A FreshAlliance példája bizonyítja, hogy az együttműködés és az autonómia kéz a kézben járnak.”
Közös nyilatkozatában a BelOrta és a The Greenery így fogalmaz: “A FreshAlliance nem egyetlen óriási ugrásról szól, hanem sok gondosan megválasztott apró lépésről. Ez egy növekedési út a jobb értékesítési lehetőségek felé, amelyben mindkét szövetkezet nagy ambíciókkal rendelkezik: a termelők jövőbeli pozicionálása, az ügyfelek számára a termékellátás innovatív megoldásokkal történő biztosítása, és még vonzóbb partnerré válás mind az ügyfelek, mind a termelők számára az európai piacokon – ezek a közös céljaink.”
A cikkhez szemlézett írások:
BelOrta en The Greenery gaan in Vlaamse samenwerkingskoepel (Tupo)
Kapcsolódó cikkek:
