Az Európai Bizottság július 12-13-án kétnapos konferenciát rendezett, melynek egyik fő témája az európai agrár-élelmiszeripari promóciós politika felülvizsgálata volt. Az európai friss zöldség-gyümölcs termékszövetség, a Freshfel Europe a zöldségek és gyümölcsök fogyasztását ösztönző promóciós célú keretek növelését szorgalmazta.

A koronavírus-járvány zöldség-gyümölcs szektor számára legfontosabb, pozitív mellékhatása a friss zöldségek és gyümölcsök fogyasztásának fellendülése volt: 2020-ban az egy főre eső európai átlagos gyümölcsfogyasztás 212 gramm, míg zöldségfélékből 152 grammot fogyasztottunk (fő/nap, átlagos érték). Ennek egyik oka, hogy már 2019 végén és 2020 elején is rengeteg olyan híradás, ösztönzés érte az embereket, amely az immunrendszer erősítésének legegyszerűbb módjaként a friss zöldségek és gyümölcsök nagyobb mértékű fogyasztását ajánlotta, illetve az egészséges életmódban betöltött szerepüket hangsúlyozta. Ezért az ENSZ 2021-et a Zöldégek és Gyümölcsök Nemzetközi Évének nyilvánította. Az Európai Unió is több programot indított a közelmúltban ebből a célból, az egyik ilyen a még a járvány kitörése előtt kihirdetett, egészséges életmódot népszerűsítő, 2018-ban megszületett Tartu Call (Tartui felhívás az egészséges életmódért), de a Green Deal, a Farm to Fork Strategy és az EU Beating Cancer Plan, valamint a hamarosan felülvizsgálatra kerülő, iskolai élelmezést meghatározó School Scheme is tartalmaz ezzel összefüggő intézkedéseket (ezeket a programokat a cikk végén részletesebben ismertetjük). A Freshfel Europe ezt a lendületet kihasználva szólította fel az uniós döntéshozó szerveket a friss zöldségek és gyümölcsök promócióját szolgáló uniós keretösszegek növelésére, a jelenleg alkalmazott elosztási rendszer megváltoztatására.

Philippe Binard, a Freshfel Europe szóvivője elmondta, hogy az egyesület nemcsak folytatja három éve futó FruitVeg4You kampányát, hanem az idén újat is indított, SpeakUp4FruitVeg néven. Ebben azonban már nem a fogyasztókhoz, hanem az Európai Parlament képviselőihez fordulnak, hogy minden közös politikában támogassák az ágazatot, az európai zöld megállapodás ernyője alatt. 


Philippe Binard (fotó: freshfel Europe)

Az új kampány indításának az oka számos olyan aránytalanság, amelyet a mostani helyzetben lehetne a legjobb eséllyel orvosolni. Ilyen például, hogy az EU agrárbüdzséjének átlagosan évi 3-4%-át fordítja a zöldség-gyümölcs ágazatra, miközben a szektor a megtermelt értékből 20%-os aránnyal részesedik. A húságazat a termeléshez kötött támogatások 53%-ában, a tejszektor pedig 21%-ában részesül. A Freshfel szerint itt az ideje a költségvetési kereteket a társadalmi, környezetvédelmi és fenntarthatósági elvárásokhoz igazítani, különösen, hogy a kertészeti ágazatok az utóbbi 20 évben a termelésben sok fenntartható gyakorlatot vezettek be, jelentősen korlátozták az alkalmazható növényvédő szerek körét, az ágazat által kibocsátott szén-dioxid mennyiségét, valamint fokozták a víz- és műtrágyafelhasználás hatékonyságát. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy az Unióban előállított zöldségek és gyümölcsök 60%-át helyben, az adott szezonban fogyasztják el.

Jelenleg az uniós friss zöldség-gyümölcs ágazat körülbelül évi 30 millió eurós promóciós célra felhasználható támogatásban részesül, ami nagyjából a teljes agrár-promóciós keret 15%-a. Simona Rubbi, a Freshfel egyik képviselője a konferencián elmondta, hogy ez biztos, hogy nem elégséges annak a radikális uniós célkitűzésnek a megvalósítására, amely a fenntarthatóbb és főként növényi alapú étrend felé mozdulna el. A friss zöldség-gyümölcs fogyasztás ösztönzése azért is lenne fontos, mert az még a mostani növekedéssel együtt sem éri el a WHO által megállapított, az egészség tartós megőrzéséhez szükséges 400 g/nap határértéket, amelyhez az Európai Unióban a jelenlegi 12-13 helyett körülbelül 15-15 millió tonna frissen fogyasztott, helyben előállított gyümölcsre és zöldségre lenne szükség.

A friss zöldség- és gyümölcsfogasztást ösztönző jelenlegi Európai Uniós programok

Tartui felhívás az egészséges életmódért (Tartu Call for a Healthy Lifestyle)

Ezt a felhívást 2018-ban tette közzé három európai biztos, Navracsics Tibor (kulturális, oktatási, ifjúságpolitikai és sportügyi biztos), Vytenis Andriukaitis (egészségügyi és élelmiszer-biztonsági biztos) valamint Phil Hogan (mezőgazdasági biztos). A felhívás célja az volt, hogy több forrás jusson az uniós költségvetésből az egészséges életmód népszerűsítésére, valamint célzott figyelemfelkeltő kampányokra és tevékenységekre kerüljön sor az egészséges táplálkozás és a testmozgás népszerűsítése érdekében.

#SpeakUp4FruitVeg

Ezt a kampányt 2021 januárjában indította a Freshfel a közösségi médiában. Célja, hogy ráirányítsa az európai uniós döntéshozók (bizottsági tisztviselők, európai képviselők, tagállamok állandó képviseleteinek tagjai) figyelmét a szektor támogatásának pozitív hatásaira.

Európai Rákellenes Terv – EU Beating Cancer Action Plan

Az Európai Rákellenes Terv politikai kötelezettségvállalás a rák elleni küzdelem terén, valamint újabb mérföldkő egy erős európai egészségügyi unió kiépítése és az EU biztonságosabbá, felkészültebbé és ellenállóbbá tétele felé vezető úton. Egyik kiemelt célja, hogy tovább javuljon az egészséges termékek hozzáférhetősége a gyermekek számára, valamint hogy bővüljenek a gyermekek ismeretei az egészséges táplálkozás előnyeiről, többek közt digitális eszközök felhasználásával.

Európai Zöld Megállapodás – European Green Deal

Ennek a „megállapodásnak” a keretében az EU elkötelezte magát amellett, hogy 2050-ig klímasemlegessé váljon. E cél megvalósítása egész Európában gazdasági és társadalmi átalakulást tesz szükségessé, amelynek költséghatékonyan, igazságosan és társadalmilag kiegyensúlyozott módon kell végbemennie. Ennek a megállapodásnak képezi részét a Farmtól a Fogyasztóig (Farm to Fork) stratégia.

Farmtól a fogyasztóig – Farm to Fork Strategy

Fő céljai: az egészségesebb és fenntarthatóbb élelmiszerrendszerre való áttérés, az élelmiszerek címkézése, amely lehetővé teszi a fogyasztók számára az egészséges és fenntartható étrend elfogadását, az élelmiszer-pazarlás elleni küzdelem intenzívebbé tétele. Ezen felül 10 milliárd euró összegű kutatási és innovációs beruházást valósít meg a Horizont Európa program révén: élelmiszer, biogazdaság, a természeti erőforrások, a mezőgazdaság, a halászat, az akvakultúra és a környezetvédelem területén.

ENSZ: Gyümölcsök és Zöldségek Nemzetközi Éve (UN: The International Year of Fruits and Vegetables)

Az Egyesült Nemzetek Szervezetének (ENSZ) közgyűlése a 2021-es évet a gyümölcsök és zöldségek nemzetközi évének hirdette ki. Ennek egyik célja az volt, hogy úgynevezett „kulcsüzenetekben” felhívja a figyelmet a változatos, egészséges étrend és kiegyensúlyozott életmód részeként nagyobb mennyiségben fogyasztott többféle gyümölcs és zöldség táplálkozási és egészségügyi előnyeire. Másik célja, hogy ráirányítsa a szakpolitika figyelmét a zöldség- és gyümölcsveszteség és -pazarlás csökkentésére.

(forrás: freshfel Europe sajtóközlemény)