A Nébih szakemberei az elektronikus gazdálkodási napló rendszerben (eGN) jelenleg két nagy fejlesztésen is dolgoznak, melyek a 2024-es Egységes Kérelemmel (EK) való rendszeres adatkapcsolat, szinkronizálás megvalósítását, valamint a naptári évre történő átállást teszik lehetővé.

A Nébih tájékoztatja a gazdálkodókat, hogy az EK-val történő szinkronizálás lehetősége idén is elérhető lesz. Előremutató változás, hogy a jövőben nem csupán egyszeri adatfeltöltés fog történni, hanem az EK-ban rögzített változások ütemezett lekövetésére is sor fog kerülni az eGN-ben. Az EK-ban rögzített táblák eGN-be való betöltésére az idei évben várhatóan ősszel nyílik majd lehetőség, melynek időpontjáról a hivatal tájékoztatni fogja a gazdálkodókat. 

A mindenki számára kötelező szinkronizálással az eGN-ben szereplő adatok, valamint a Magyar Államkincstár EK felületén megadottak összhangba fognak kerülni.  E műveletnek köszönhetően a területméret, a helyadatok, továbbá az idei évre vállalt jogcímek és a hasznosítások is egyezni fognak a két adatbázisban.

Ez a változás egyaránt érinti az ún. örökített (jelenleg igen korlátozottan módosítható), valamint az évek közötti másolással és az új termőhelyként felvett táblákat is. Újdonság, hogy a már rögzített műveletek esetén a szinkronizálási funkció által a művelettel érintett területet csoportosan, automatikusan az EK táblával szinkronizált mérethez lehet majd igazítani, amennyiben a művelettel érintett terület a tábla teljes területe.
Ez a fejlesztés szintén ahhoz járul hozzá, hogy az EK felületen leadott információk teljes egészében megegyezzenek az eGN-ben tárolt adatokkal.

A szinkronizálás mellett folyamatban van a naptári évre történő átállás előkészítése is. A fejlesztés jóvoltából a gazdálkodóknak idén nem kell megnyitniuk a következő évi naplót. Szükséges teendőjük viszont, hogy a betakarítást követően fel kell venniük a 2024-es naplóba a jövő évi főnövény hasznosítását.  (Ehhez kell rögzíteniük az idei évben végzett talajelőkészítési munkákat is.)
Kiemelten fontos annak jelölése, hogy következő évi kultúráról van szó. A jelenleg fejlesztés alatt álló új funkciónak köszönhetően ugyanis a következő évinek jelölt hasznosításokat (kultúrákat) a rendszer automatikusan át fogja emelni a majd januárban nyitható 2025-ös naplóba. Ezen az elven fog működni a naptári éven átnyúló másodvetések kezelése is.

A rendszert érintő nagyobb fejlesztések mellett a szakembereknek köszönhetően a hasznosítások módosíthatósága is lehetővé válik: így a hasznosítások változtathatóak lesznek egészen a vetésművelet rögzítéséig.

A cikkhez szemlézett írások:

Az EK-val való szinkronizálás idén is elérhető funkció lesz az eGN-ben