Egy valószínűnek tűnő forgatókönyv szerint akár 18–20 százalékkal is csökkenhetnek a Magyarországnak járó felzárkóztatási és agrártámogatások 2020 után. A mostani uniós ciklushoz képest ez 6-7 milliárd euró forráscsökkenést okozna, kivéve, ha a kormány megnöveli a magyar költségvetési hozzájárulásokat, vagy az ország belépne az eurózónába. A változás nem lenne meglepő, hiszen az agrárkassza súlya az ezredforduló óta folyamatosan csökken, jelenleg 420 milliárd eurót tesz ki, ami 38 százalék körüli aránynak felel meg. Jelenleg az agrárkassza 70 százalékát az első pillérbe tartozó közvetlen támogatásokra (döntő részben a fix földalapú támogatásra) fizeti ki az EU, ám ennek hatékonysága megkérdőjelezhető, hiszen felveri a földárakat, így megnehezíti a fiatal gazdálkodók piacra lépését. Az egyéb kifizetések arányának növelése valószínű változtatásnak tűnik, akárcsak a forrásoknak a nagyobb gazdaságok felől a kisebbek felé terelése. A vitaindító anyag nyíltan felveti, hogy a Brüsszelből folyósított közvetlen támogatások esetében be kellene vezetni a tagállami hozzájárulást is, amire az elmúlt évtizedekben még nem volt példa. Az új agrártámogatási célrendszerben a környezettudatos művelési módok (pl. AKG), a fiatal gazdálkodók, a hátrányos helyzetűek segítése szintén hangsúlyosabbá válhat.

felzárkóztatási és agrártámogatásaink radikálisan, akár ötödével csökkenhetnek 2020 után. Alaptalannak tűnik viszont a magyar kormány azon korábbi „riogatása”, hogy 2020 után már nem, vagy csak alig lesznek uniós támogatások – írja a Portfolio.hu. Az Európai Bizottság (EB) minap közzétett, az EU költségvetési kilátásairól szóló vitairatának öt forgatókönyve közül háromban elég világosan benne van ennek a két kasszának a nominális csökkentése, egy további forgatókönyvnél pedig legjobb esetben is csak az összegek szinten tartása esélyes.

A Magyarország számára kulcsfontosságú két kassza mérete akár 18–20 százalékkal is csökkenhet, ami a mostani uniós ciklushoz képest 6-7 milliárd euró forráscsökkenést okozna 2020 után. Ezt persze el tudná fedni a kormány a hazai pályázók és gazdák felé, ha megnövelné a magyar költségvetési hozzájárulásokat, és/vagy belépne az ország az eurózónába.

Az EB elnöke még március elején mutatta be azt a gondolatébresztőt, amelyben öt forgatókönyvet vázolt az európai integrációra. Ehhez igazodik az EU jövőbeli költségvetéséről szóló, minap közzétett utolsó vitairat is. Az ötféle integrációs forgatókönyv közül az első, a második és a negyedik a gyakorlatban azt jelenti, hogy a területi különbségek csökkentésére szolgáló kohéziós, illetve az agrárium támogatására való kasszák mérete nominálisan is csökkenhet 2020 után, hiszen az EU többéves (stagnáló volumenű) költségvetésén belül vagy a részarányuk mérséklődhet, vagy maga a többéves költségvetés mérete is csökkenhet.

Az elmúlt évtizedekben egyre kisebb volt az uniós költségvetés kiadási plafonjának mérete a tagállamok együttes bruttó átlagos nemzeti jövedelméhez mérten (GNI). A mostani 2014–2020-as ciklusra ennek a plafonnak a mérete a bűvös 1 százalék alá bukott, amiből nem éppen az erősödő szolidaritás és anyagi áldozatvállalás tűnik ki. Tavaly a (britekkel együtt) 28 tagállam együttes GNI-je közel 15 ezer milliárd euró volt, az együttes állami kiadások pedig csaknem 7 ezer milliárd eurót értek el, így az elmúlt évi 155 milliárd eurós közös uniós költségvetési kiadás ennek csupán az 1, illetve 2,2 százalékát tette ki. Meglehetősen kicsi EU-s kasszáról beszélünk tehát.

Nagy kérdés, hogy a most formálódó német-francia integrációs tengely mellett ki tud-e alakulni olyan légkör, amelyben minden tagállam egyhangúlag rászánja magát a (jóval) 1 százalék feletti hozzájárulásra. A 2014–2020-as ciklusban a tagállamok együttes bruttó nemzeti jövedelmének 0,98 százalékából, 1087 milliárd euróból gazdálkodik a 28 tagú közösség. Ebből a strukturális és kohéziós, valamint az agrárkassza együttes mérete (371+420 milliárd euró) mintegy 73 százalékot tesz ki.

A vitaindító papírból és az öt integrációs modell többségéből világos, hogy a két legfontosabb kiadási irányra (kohéziós és agrárkassza) az eddigi 73 százalékos aránynál kevesebbet szánna Brüsszel, ami a gyakorlatban ezeknek a kasszáknak a nominális csökkenésével is járhat. Ez egyébként egyáltalán nem lenne meglepő, hiszen az agrárkassza súlya az ezredforduló óta folyamatosan csökkent (jelenleg 38 százalék körüli). Az is árulkodó jel, hogy a vitaindító papírnak a kidolgozásába, majd a bemutatásába sem vonták bele az agrárügyekért felelős uniós biztost.

Ismert, hogy a britek várhatóan 2019-ben kilépnek az EU-ból, és így a 2020 utáni újabb büdzsébe már nem (nagyon) fizetnek be. Azt, hogy mindez mit jelent a számok nyelvén, elég világosan elmondta a június végi brüsszeli kohéziós konferencián Günter Öttinger költségvetési ügyekért felelős biztos: a Brexit évi 10-12 milliárd eurós lyukat fog ütni a költségvetésen, emellett pedig a már most jól azonosítható többletkiadási igények összege évi 8-10 milliárd euró. Ha tehát senki sem pótolja a brit kilépés miatti lyukat, és közben nem lesz semmilyen programból drasztikus vágás, akkor évi 20 milliárd eurós hiány már most látszik az EU büdzséjében, márpedig jogszabályi okok miatt nem lehetséges deficit a költségvetésben.

Amennyiben továbbra is 7 éves marad az EU-s büdzsé, akkor ez a teljes ciklus alatt 145 milliárd euró körüli deficitet okozna, ami a mostani ciklus kohéziós és agrárkasszája együttesének a 19 százalékát teszi ki. Közel ötödével kellene tehát vágni a Magyarországnak is fontos két fejlesztési kassza méretét ahhoz, hogy az eddig kirajzolódó költségvetési feszültségek orvosolhatók legyenek.

Ha ezt egy lépéssel továbbgondoljuk, és minden egyéb feltétel változatlansága mellett a 19 százalékos vágást végigvezetjük a Magyarországnak szánt uniós forrásokon is, akkor azt kapjuk, hogy a 2020 utáni ciklusban 6,5 milliárd euró körüli forráscsökkenést szenvedhet el az ország. Ez abból jön ki, hogy Magyarország a mostani uniós ciklusban összesen közel 34,5 milliárd eurónyi uniós forrást használ fel az öt uniós alapból (ebből 3,4 milliárd eurót a Közös Agrárpolitika második pillérében a vidékfejlesztésre, valamint további közel 9 milliárd eurónyi közvetlen kifizetést a Közös Agrárpolitika első pillérében szintén a mezőgazdasági és vidékfejlesztési alapból). Hangsúlyozzuk, hogy egyelőre semmi sem biztos a 2020 utáni büdzsével kapcsolatban, maga az EB is csak egy év múlva tervezi nyilvánosságra hozni a saját konkrét javaslatát, és az lesz majd a tárgyalási alap a 27 tagállam számára.

Néhány összefüggés viszont kiolvasható, amelyek nagy eséllyel a tárgyalási keretekre is ki fognak hatni. Miközben az agrárkassza mintegy 70 százalékát az első pillérbe tartozó közvetlen támogatásokra (döntő részben a fix földalapú támogatásra) fizeti ki az EU, kérdéses, hogy ezek mennyire hatékonyak, a kifizetések szintje mennyire segíti az agrárgazdaságok fejlődését, a versenyképesség javulását. Az anyag felveti, hogy ezek a fix támogatások olyan káros mellékhatásokkal járnak, mint a felvert földárak, amelyek így nehezítik a fiatal gazdálkodók piacra belépését és megerősödését. Ezek a jelzések elég egyértelműen abba az irányba mutatnak, hogy a fix földalapú támogatások mértékének csökkenését látná szívesen a Bizottság, és helyette az egyéb kifizetések arányát növelné meg.

A közvetlen kifizetések méltányossága is kérdéses, mert például 2015-ben a támogatások 80 százalékát (35,5 milliárd eurót) a gazdaságok 20 százaléka kapta meg (1,5 millió gazdaság) az EU-ban. Az anyag így lényegében arra tesz javaslatot, hogy a nagyobb gazdaságok felől a kisebbek felé kell terelni a forrásokat (ebbe az irányba a magyar kormány már a mostani ciklusban is elindult). Ez a nagyobb gazdaságoknak rossz hír lehet 2020 után, de közben a sok kicsi gazdaság sok pénzzel való támogatásánál a mérethatékonysági kérdéseket is meg kellene válaszolni.

Már a mostani ciklusban is vállalta a Bizottság, hogy az éghajlatváltozásra és környezetvédelmi célokra (általában a fenntarthatóságra) költi a 7 éves kassza 20 százalékát, ez a vonal pedig valószínűleg még tovább erősödik. Így az agrártámogatási célrendszerben a környezettudatos művelési módok (pl. AKG), a fiatal gazdálkodók, a hátrányos helyzetűek segítése még hangsúlyosabbá válhat. Az agrárpiaci válságok kezelésének gyorsabb rugalmasabb megteremtése is fontos cél (tanulva a tejpiaci és orosz szankciós problémákból), így a nem allokált források képzése, illetve válságkezelő alapok felállítása is esélyes.

A kohéziós és agrárkassza forrásai a fent vázolt összefüggések alapján csökkenhetnek 2020 után, míg a közvetlen brüsszeli irányítású, illetve beadású források növekedhetnek. Nyilván az egyik leginkább kézenfekvő irány az lenne, ha a 27 tagállam meg tud állapodni egy 1 százalék fölé emelt költségvetési kiadási plafonban, mert akkor ezen belül még a csökkenő arányú kohéziós és agrárkassza is hasonlíthat nominálisan a mostani ciklus számaihoz. Ez persze többlet költségvetési befizetést is jelentene a magyar államnak a brüsszeli kasszába, így a be- és kifizetések nettó egyenlege (mert ez számít igazán) végül is romlana az állam szintjén, bár mindebből a magyarországi pályázók így vajmi keveset éreznének meg.

A vitaindító anyag nyíltan felveti, hogy a Brüsszelből folyósított közvetlen támogatások (pl. a fix földalapú támogatások) esetében be kellene vezetni a tagállami hozzájárulást is, amire az elmúlt évtizedekben még nem volt példa. Mindez azt jelentené, hogy miközben a Brüsszelből érkező közvetlen kifizetések összege például 20 százalékkal esik, aközben ezt a magyar költségvetés kipótolja mind az agrár, mind a többi forrás esetén. Évente nagyjából 1,2-1,3 milliárd eurónyi (kb. 400 milliárd forintnyi) közvetlen kifizetés történik Magyarországon, így ennek 20 százaléknyi kipótlása 80 milliárd forint körüli összeget tenne ki, ami azért nem kevés (a GDP 0,2 százaléka).

Forrás: agrarszektor.hu