2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, amely abszolút rekordnak számít. Összehasonlításképpen: 2010-ben ez még csupán 533 milliárd forint volt.

Álproblémák, elburjánzó adminisztrációs terhek és szélsőséges zöld ideológiák helyett Brüsszelnek az európai gazdálkodók versenyképességét kellene megvédenie – közölte Nagy István agrárminiszter az agrár-országjárás keretében megtartott gazdafórumon, Gyöngyösön, csütörtökön.

A tárcavezető arra emlékeztetett, hogy 2023-ban mintegy 1400 milliárd forint agrártámogatás kifizetése történt meg, amely abszolút rekordnak számít. Összehasonlításképpen megjegyezte, hogy 2010-ben ez az összeg még csupán 533 milliárd forint volt. A baloldal által megfogalmazott politikai vádakkal és megmozdulásokkal szemben pont a magyar kormány az, amely stratégiai partnerként tekint az agráriumra, és minden eszközzel megvédi a gazdálkodók érdekeit – tette hozzá.

Nagy István kitért arra is, hogy Brüsszel cserben hagyta a gazdákat, amikor az ellenőrizetlenül és vámmentesen az ukrán mezőgazdasági termékeket az Európai Unióra szabadította. Éppen ezért kellett a termelők érdekeit megvédeni, és korlátozó behozatali intézkedéseket bevezetni hazánkban. Soha nem befolyásolták még ennyire a szélsőséges zöld ideológiák az agráriumot, mint most, melyek a versenyképességünk leromlásához vezetnek. A miniszter kitért arra is, hogy tovább harcolunk Brüsszelben a gazdák adminisztrációs terheinek csökkentéséért, a javaslatainkat pedig már el is küldtük az Európai Unió illetékes szerveinek. Emellett hazánk továbbra is kiáll azon alapvetése mellett, hogy a harmadik országban előállított és hozzánk érkező termékekre is vonatkozzanak ugyanazok a szabályok, mint az unió területén megtermelt élelmiszerekre. A magyar kormány továbbra is stratégiai szövetségesként tekint a gazdákra, és minden körülmények között minden eszközzel megvédi a termelők versenyképességét – hangsúlyozta a tárcavezető.

A cikkhez szemlézett írások:

A MAGYAR GAZDÁK MINDIG SZÁMÍTHATNAK A KORMÁNYRA