Az agrárminiszter szerint az afrikai ország éghajlata miatt a növénytermesztési tapasztalataira hazánknak is nagy szüksége van. 

A biztonságos élelmiszer-ellátás érdekében kiemelten fontos, hogy hazánk is megismerje az algériai termelési tapasztalatokat és technológiákat – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, aki hivatalában fogadta Mohamed Abdelhafid Henni-t Algéria mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjét.

A miniszter arra hívta fel a figyelmet, hogy megvan az alapja a stratégiai együttműködésnek Magyarország és Algéria között. Az elmúlt időszakban pedig örvendetesen erősödtek agrár-külkereskedelmi kapcsolataink. A tárcavezető kiemelte, az afrikai ország éghajlata miatt a növénytermesztésben kialakult tapasztalataira hazánknak is nagy szüksége van. A kutatás, az oktatás és a nemesítés területén fontos az együttműködés elmélyítése, ami az élelmiszer-biztonság szempontjából is kiemelten fontos. Minél több együttműködést kell kialakítanunk, amiben a magyar és az algériai szakemberek és kutatóintézetek közösen dolgozhatnak. A legjobb befektetés, ha felsőoktatási tanulókat cserélünk egymás között, mert ennek mentén hosszú távon a két ország gazdasága is jobban fejlődhet, de  a technológiai, kutatási, genetikai módszertanok vonatkozásában is fontos a partnerség – sorolta Nagy István.

Kifejtette, hazánk konkrét projekteket szeretne felvenni a Magyar-algériai Gazdasági Vegyes Bizottság következő ülésére, mert így a gyakorlatban is előre léphetünk a két ország együttműködésének tekintetében. Az állategészségügyi kihívásokkal kapcsolatban Nagy István arról is beszélt, hogy a madárinfluenza komoly gondot okoz a hazai gazdálkodóknak, ami Algériában is nehézségeket jelent. Az észak-afrikai ország tapasztalataira és megoldási javaslataira hazánk is nyitott – tette hozzá. A miniszter hangsúlyozta, további lehetőségek rejlenek a napraforgó termesztés területén. Hazánk alapvető gazdasági érdeke, hogy a nemesítéssel kapcsolatos algériai tudáshoz és tapasztalatokhoz hozzáférjen. Emellett Magyarország kész megosztani erdőgazdálkodási gyakorlatait az észak-afrikai országgal. Jelenleg hazánk történetének legnagyobb országfásítási programja zajlik, az elméleti, technológiai újításokat is készek vagyunk bemutatni partnereinknek – tette hozzá.

A cikkhez szemlézett írások:

TOVÁBB KELL ERŐSÍTENI MAGYAR-ALGÉRIAI AGRÁRKAPCSOLATOKAT