Megjelent a mezőgazdasági biztosítások után igénybe vehető díjtámogatások feltételeit tartalmazó pályázati kiírás, folytatva a Vidékfejlesztési Programban működtetett konstrukciót.

A 2027-ig tartó Közös Agrárpolitika Stratégia Terv keretei között megjelent a második vidékfejlesztési pályázati felhívás, amely a mezőgazdasági biztosítások után igénybe vehető díjtámogatás feltételeit tartalmazza, folytatva a Vidékfejlesztési Programban működtetett konstrukciót. A termelést nehezítő kockázatok kezelése tekintetében az elmúlt években felértékelődtek a mezőgazdasági biztosítások, melyhez az Agrárminisztérium kiemelt támogatási intenzitással nyújt segítséget. A 2014 óta működtetett konstrukció 23 ezer gazdálkodóval és 1,7 millió hektár biztosított területtel valósult meg az elmúlt időszakban.

A 2024. március 14-én megjelent, „KAP-RD16-1-24 – Mezőgazdasági Kockázatkezelési Rendszer (MKR II. pillér): Díjtámogatott mezőgazdasági biztosítás” megnevezésű pályázati felhívás célja, hogy ösztönözze a magyar gazdálkodókat a termelésüket nehezítő kockázatok csökkentésére. A felhívás keretében olyan mezőgazdasági biztosítások díjához nyújtható támogatás, amelyek üzemi szinten a növénykultúrában 20%-ot meghaladó mértékű hozamcsökkenést okozó kedvezőtlen időjárási jelenségek által okozott veszteségekre nyújtanak fedezetet.

A konstrukció lényegében a Vidékfejlesztési Programban megismert támogatási konstrukció folytatása, így továbbra is három különböző típusú mezőgazdasági biztosítási szerződés után vehető igénybe támogatás („A”, „B” és „C” típus), amelyek különböző fajokra és biztosítási eseményekre köthetőek. A támogatás maximális mértéke az összes elszámolható költség, azaz a megfizetett éves nettó biztosítási díj legfeljebb 70%-a, de ha a támogatási igény meghaladja a rendelkezésre álló forrásokat, a támogatás arányosan csökkentésre kerül a „B” és a „C” típusú biztosítási szerződések esetében legfeljebb az elszámolható költségek 40%-áig, az “A” típusú biztosítási szerződések esetében pedig legfeljebb 55%-áig.

A KAP Nemzeti Irányító Hatóság 5/2024. számú közleményében jóváhagyta és közzétette a díjtámogatásban részesíthető mezőgazdasági biztosítási szerződéseket, melyeket az idei esztendőben négy biztosítótársaság nyújt a gazdálkodók irányába.

A 2024. gazdálkodási évhez kapcsolódó támogatási kérelmek benyújtására a mezőgazdasági biztosítási szerződés kedvezményezettjeként szereplő gazdálkodóknak idén a 2024. évi egységes kérelem keretében, annak nyitva álló időszakában, az egységes kérelembenyújtás szabályai szerint van lehetőségük. A díjrendezett mezőgazdasági növénybiztosítással rendelkező termelők számára előnyt jelent, hogy ezzel jogosultakká válnak a kárenyhítő juttatás maximális, 80%-os összegére, így a mezőgazdasági növénybiztosítás rendszere segíti a gazdálkodókat abban, hogy magasabb kárenyhítő juttatási összeget vehessenek igénybe.

A felhívás és az ahhoz kapcsolódó tájékoztató anyagok, mellékletek az Agrárminisztérium tematikus weboldalán, a kap.gov.hu-n találhatók. Ezt a felületet érdemes folyamatosan nyomon követni, hiszen minden, a pályázati felhívásokkal kapcsolatos információ, változás itt érhető el.

Az Agrárminisztérium célja a mezőgazdasághoz kapcsolódó kockázatok lehető legszélesebb eszköztárral történő csökkentése. Ezen eszköztár a károk csökkentését szolgáló technológiai fejlesztések és az ezt célzó termelési gyakorlatok szélesebb körű alkalmazásának ösztönzésével kezdődik, kiterjed a kárenyhítési alapra és fontos alappillére a biztosítási díjtámogatás biztosítása.

A cikkhez szemlézett írások:

MEGJELENT A MEZŐGAZDASÁGI BIZTOSÍTÁSOKHOZ KAPCSOLÓDÓ DÍJTÁMOGATÁS PÁLYÁZATI FELHÍVÁS