Kimagasló volt az érdeklődés idén a településfásítási program iránt, háromszoros volt az igénye a pályázóknak – közölte az Agrárminisztérium helyettes államtitkára kedden a somogyi Iharoson.

Felkai Beáta Olga felidézte, hogy a trianoni döntés után Magyarország elveszítette erdőterületeinek nagy részét, de az elmúlt száz évben zajló fásítási programok révén mára sikerült az akkori fával borított területek nagyságát megduplázni.

Az Agárminisztérium 2019-ben kezdeményezte, hogy 2030-ra az ország területének 27 százaléka legyen erdős, fás terület. Az országfásítás egyik ága a településfásítás, amely 2020-ban indult el – emlékeztetett a helyettes államtitkár.

Kifejtette, hogy a program keretében a tízezer lakosúnál kisebb települések igényelhetnek 10-30 sorfát 13 fafajból, évente tízezer darab sorfát tudnak biztosítani. Idén a legaktívabb Somogy vármegye volt, ahol 48 település pályázott sikerrel, így közel ezer fa érkezik vagy már érkezett a vármegyébe.

Iharos 30 fát kapott, a település nevéből eredően korai és hegyi juhart ültethetnek el – jelezte a helyettes államtitkár.

Horváth Győző polgármester (Fidesz-KDNP) arról beszélt, hogy még 2017-ben a valamikori magyar nemesi családok emlékére 36 fát ültettek el a néhai Inkey család – évtizedekkel ezelőtt lebontott – kastélyának hét és fél hektáros parkjában. Később a közmunkaprogram keretében is gyarapították az ősfás park faállományát, ahova most is kerül az új facsemetékből, de egy részük a település központjának további zöldítését szolgálja majd.

A cikkhez szemlézett írások:

KIMAGASLÓ A TELEPÜLÉSFÁSÍTÁSI PROGRAM IRÁNTI ÉRDEKLŐDÉS