Alig pár hete működik, de már most sokat segít spórolni a magyar családoknak az árfigyelő – közölte közösségi oldalán Nagy István agrárminiszter. 

A tárcavezető arra emlékeztetett, a kormány májusban döntött úgy, hogy árfigyelő rendszert hoz létre, egy olyan honlap keretében, amelyen bárki összehasonlíthatja,  hogy az élelmiszer-nagyáruházakban melyik termék mennyiért kapható. Az új inflációcsökkentő kezdeményezés már most beváltotta a hozzá fűzött reményeket. Több mint 750 ezren használták az árfigyelőt és emiatt az élelmiszerláncok is nagy versenyt futnak a vevőkért: csökkentik az árakat – tette hozzá.

A miniszter kiemelte, a tárca célja a gazdálkodók versenyképességének megőrzése és a felvásárlási árak megfelelő szinten tartása. Az új rendszer hozzájárulhat ahhoz, hogy a kereskedelmi láncok a saját árrésüket mérsékeljék. A minisztérium azon dolgozik, hogy ennek a folyamatnak a termelők, a feldolgozók, a kereskedők és a vásárlók is a nyertesei legyenek.

Nagy István azt mondta, nem elég, hogy a háború és az arra válaszul adott szankciók megemelték az az inflációt és az élelmiszerárakat, a multik is nyerészkedtek a kialakult helyzeten és megemelték az élelmiszerárakat. Az árfigyelő rendszer ugyanakkor az élelmiszerek árának csökkentésére kényszeríti a multikat. Hozzátette, az árfigyelő rendszer máris elkezdte letörni az árakat. Elindulása óta a multik 14 százalékkal csökkentették a zöldségárakat, egyes zöldségeknél és az almánál pedig 20%-os az árcsökkenés. A gyümölcsök átlagosan 8,3 százalékkal lettek olcsóbbak. Több mint 10%-kal csökkentették a margarin, a spagetti, a pulykahús árát. 8-9%-kal mérséklődött a sertészsír, kenyerek és a tojás ára – fejtette ki a miniszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, az árfigyelő rendszerben az árak naprakészek, így akár már a vásárlás előtt feltérképezhetjük, hogy a különböző üzletekben mennyi az egyes élelmiszerek ára. Nagy István emlékeztetett, az árakat augusztustól azért is érdemes különösen figyelni, mert a kormány a legfontosabb élelmiszerek esetében legalább 15%-os árakciót írt elő az üzleteknek – tette hozzá.

A cikkhez szemlézett írások:

EREDMÉNYESEN MŰKÖDIK AZ ÁRFIGYELŐ

Kapcsolódó cikkek:

Több ponton módosult az árfigyelő rendszerrel kapcsolatos rendelet

Kormányrendelet az árfigyelő rendszer létrehozásáról és működéséről