Vissza kell helyezni a gazdák érdekeit az uniós agrárpolitika középpontjába. Az elmúlt években ezt mintha szem elől tévesztették volna a brüsszeli döntéshozók – mondta Nagy István a Bukarestben rendezett Európai Gazdák Kongresszusán, ahol a magyar EU-elnökség célkitűzéseit és eddigi eredményeit is ismertette.

A rendezvényen az agrárminiszter hangsúlyozta, a kialakult helyzetet látva döntött úgy a magyar elnökség, hogy a legfontosabb, kiemelt elnökségi prioritásai közé emeli a gazdaközpontú agárpolitikát. A magyar elnökség célja ugyanis a versenyképes, válságálló, fenntartható, gazdabarát és tudásalapú európai mezőgazdaság előmozdítása.

A tárcavezető szerint javítani kell a meglévő válságkezelési intézkedéseket, hogy gyorsabban és hatékonyabban lehessen reagálni a válsághelyzetekre. Nagy István nem tartja elfogadhatónak, hogy a gazdálkodók sok esetben csak a káresemény bejelentését követő hosszú hónapok elteltével kapják meg a jogos kompenzációt.

Hiszem, hogy az innovatív beruházások támogatása nélkül nem lehetünk versenyképesek – húzta alá Nagy István, aki hozzátette, a versenyképesség javításához elengedhetetlen a gazdák jövedelembiztonságának garantálása, amelyben kiemelt szerepet kell vállalnia az alaptámogatásnak.

A tárcavezető emlékeztetett, hogy a magyar elnökség a tagállamok támogatásával következtetéseket fogadott el „gazdaközpontú 2027 utáni Közös Agrárpolitika” címmel, amely az elnökségi prioritások mentén fogalmaz meg iránymutatásokat a 2027 utáni Közös Agrárpolitikával kapcsolatban.

Kiállunk a különálló, független és kétpilléres KAP mellett, amelyben kulcsszerepet kell kapnia a jövedelempótló közvetlen támogatásoknak, csakúgy, mint az életképes vidéki területeket támogató vidékfejlesztési intézkedéseknek – húzta alá Nagy István. Az agrárminiszter kitért arra is, hogy a következtetések a szabályok egyszerűsítését is érintik, vagyis azt, hogy milyen módon lehet gazdabaráttá tenni a KAP végrehajtását.

Az agrárminiszter bízik abban, hogy az új Bizottság megfontolja majd a következtetésekben leírtakat mind az európai mezőgazdaság jövőjére vonatkozó vízió, mind pedig a 2027 utáni KAP-ra vonatkozó jogszabályi javaslatok kidolgozása során.

A cikkhez szemlézett írások:

A magyar elnökség kiáll a gazdaközpontú uniós agrárpolitika mellett