Nem okozott jelentős leállásokat az országot elérő Emilia és Francis vihar a Souss Massa környéki állományokban.
Marokkót december végén és január elején egymást követő időjárási szélsőségek sújtották: az Emilia vihar után nem sokkal Francis is elérte az országot, és a többéves aszályt hirtelen szokatlanul intenzív és tartós esőzések váltották fel. A Souss Massa térség gazdaságai azonban egyelőre kedvező helyzetről számolnak be, a csapadék pedig inkább javította a termelők hangulatát, mintsem károkat okozott volna – nyilatkozta Obeida Mansour, a helyben gazdálkodó Universal Peppers ügyvezetője.
Mansour szerint az időjárási fordulat éppen egy fontos átállással esik egybe: a vállalat idén először tér át az egész éves termesztésre. A téli ciklus most indul, és decemberben megkezdődött a július–szeptemberben telepített állományok szedése. A szezon elején jelentkeztek ugyan késések, ám ezek nem az időjárás, hanem a palántaszállítások lassúsága, vontatottsága miatt alakultak ki, ami a teljes térséget érintette, és nemcsak a paprika, hanem több más kultúra termesztésére is hatással volt (lásd korábbi cikkünket: Marokkó: szűkös lehet a paradicsom februári kínálata).
A viharok érkezése a Souss Massa térségben nem okozott jelentős fennakadást. Mansour szerint a helyzet itt jóval kedvezőbb, mint más régiókban: a folyók medrei megteltek, de nem öntöttek ki, a termelés zavartalanul folytatódik, az üvegházak épek, az utak járhatók. A vállalat Ait Amira, Biougra és Houara környéki gazdaságai eddig teljes mértékben elkerülték a károkat.
Mansour ugyanakkor arról is beszámolt, hogy január elején ideiglenesen leállították a betakarítást. A döntés elővigyázatossági okokból született: a heves esőzések alatti extrém magas relatív páratartalom miatt csak így tudják megőrizni a paprika minőségét, és csökkenteni a tisztítás költségeit. Hasonló óvintézkedéseket alkalmaztak a csomagolóüzemekben is, ahol az erős esőzések napján a körültekintőbb árukezelés miatt lassították a műveleteket.
Mansour szerint a kedvezőtlen időjárás nem rontotta jelentősen a növényvédelmi helyzetet. A vírusok jelenléte Souss Massa térségében továbbra is az átlagosnál alacsonyabb szinten maradt, és az általános kártevőnyomás sem erősödött.
A cikkhez szemlézett írások:
Heavy rains slow down pepper harvest in Souss Massa
Kapcsolódó cikkek:
Egyiptom: erős európai kereslet ösztönzi a paprikaágazat idénykezdését
Lengyelország: közel a paprikaszezon vége
Spanyolország: továbbra is gondot okoz a paprikatermesztőknek a Thrips parvispinus
Hollandia: mennyiségben kiváló, árakban már kevésbé volt jó az idei paprikaszezon
Spanyolország: idén is terjed a paprikatripsz Almeríában
Hollandia: túlkínálat jellemezte a paprikaszezon első szakaszát
Spanyolország: új vírus jelent meg a paprikaállományokban
Spanyolország: Almeríából Murciába helyeződik át a paprikaszezon súlypontja
Lengyelország: a kínálat bővülésével olcsóbb lett az import paprika
Marokkó: óriási az európai kereslet a paprika iránt
Lengyelország: drága volt és drága is marad idén az import paprika
Spanyolország: a paprika termőterületének zsugorodása várható Almeríában
Marokkó az uniós tagállamok harmadik legfontosabb paprikaexportőre
Spanyolország: csökkenhet a paprika kínálata a szezon végén
Németország: kevés és drága a paprika a nagybani piacokon
Spanyolország: tripszek okoznak gondot a paprikaállományokban
Lengyelország: rekord magasságban a paprika ára
Marokkó: dübörög a Spanyolországba irányuló paprikaexport
