A 10% körüli területcsökkenés mellett is stabil maradt a termelői bázis, és rövid távon jelentős post-harvest beruházások körvonalazódnak az ágazatban.
Magyarországon az előző évhez képest a 2025-ös szezonban 10% körüli visszaesés tapasztalható a vöröshagyma termőterületében, ami a 2024-es alacsony piaci árakra, és a vontatott értékesítési lehetőségek együttesére vezethető vissza. Megjegyzendő, hogy ennek ellenére a termelői bázis stabil maradt, és az elmúlt évek piaci helyzetéből adódóan a hazai viszonyokhoz képest jelentős post-harvest beruházások körvonalazódnak az elkövetkezendő években mind tárolás és feldolgozás terén, hogy a termelők képesek legyenek megfelelni a piaci kihívásoknak .
Őszi vöröshagymát 414 hektáron termeltek Magyarországon, ami a teljes területhez viszonyítva nagyjából megfelel a korábbi évek gyakorlatának. A termesztést a tavaszi hűvös idő jelentősen befolyásolta, főként a korai fajták esetén okozott szórt mérettartományt, de a hosszabb tenyészidejű fajtáknál már egységesebb árualap képződött 50 t/ha körüli hozamokkal. A piaci árak és a forgalom alapvetően megfelelő volt a termelők számára, és az őszi vöröshagymaszezon július végére gyakorlatilag befejeződött.
A tavaszi vöröshagyma termőterülete az idei szezonban 1107 hektár, ami a fent említett okok miatt szintén jelentős zsugorodás a tavalyi 1300 hektárt meghaladó területhez képest. A tavaszi vöröshagyma termesztésének kedvezett az időjárás hiszen a hűvös tavaszt egy kiegyenlített nyár követte, amely hőmérséklet tekintetében az elmúlt 20 év legkevesebb hőségnapját napját hozta: szám szerint 11-et a korábbi évek 30-50 napjával szemben, de az aszály így is komoly kihívást jelentett a termesztés során. Komoly növényvédelmi probléma nem merült fel köszönhetően a kedvező időjárásnak. Az éjszakai lehűlések magasabb relatív páratartalmat hoztak, ami jobb héjminőséget és színt eredményezett. Az árak és a mérsékelt értékesítés az európai piac általános jellemzőinek megfelelően alakult. Az átlaghozam 55 t/ha körüli volt, de cseppszalagos vagy mikroöntözés mellett a 90-100 t/ha is elérhető volt.
A jövőre nézve elmondható, hogy sok szántóföldi gabonanövényt termesztő gazdaság érdeklődik a vöröshagyma termesztése iránt, mivel számukra ez a kultúra nagyobb jövedelmezőséggel kecsegtet.
Kapcsolódó cikkek:
Hollandia: stabil kereslet mellett zárul a hagyma betakarítása
Hollandia: dübörög a hagymaexport, jelentős a nemzetközi kereslet
Ukrajna: túltermelés miatt rekord alacsony a hagyma ára
Ukrajna: nagyot esett a vöröshagyma ára a nagybani piacokon
Lengyelország: mélyponton a vöröshagyma ára
Hollandia: augusztus végén indulhat Afrikába a hagymaexport
Spanyolország: bőven van nagy méretű hagyma a tárolókban
Lengyelország: nyomott árakkal indul a póréhagyma idei szezonja
Hollandia: új rekordot ért el a hagymafélék idei vetésterülete
Lengyelország: továbbra sem kezdődött meg a hagyma drágulása
Egyiptom: kiválóan alakul a szezon a hagymaexportőrök számára
Hollandia: hézagpótló szerepet tölt be az egyiptomi hagyma
Németország: később kezdődött az import olasz hagyma szezonja
Hollandia: áruhiány jellemzi az előző és az idei hagymaszezon közötti átmenetet
Lengyelország: júniusban még nem érezteti hatását a hagymakínálat szűkössége
Ukrajna: a kérdéses minőség miatt egyre olcsóbb a hagyma a piacokon
Ausztria: nem lesz zökkenőmentes az idei hagymára való átállás
Ukrajna: májusban tovább drágult a hagyma a nagybani piacokon
Ukrajna: április közepén másfélszeresére drágult a hagyma a nagybani piacokon
Lengyelország: március végén még mindig nyomott árak uralkodnak a hagyma piacán
Ukrajna: gyors ütemben csökken a hagyma ára március elején
Ausztria: csökken a hagyma iránti érdeklődés az exportpiacokon
