Úgy tűnik, mégsem olyan magas az ipari alma aránya a termésben, de még nagyon messze a tavalyi árszint.

Lengyelországban a nagy feldolgozók augusztus közepe óta igyekeztek nyomást gyakorolni a felvásárlási árakra azzal, hogy a tavaszi fagyok miatt az idei évben is szerényebb almatermés ellenére sem lesz hiány ipari almából, mivel a fagyokat átvészelt ültetvényekben a minőségi romlás miatt az étkezési kihozatali arány alacsonyabb lesz a szokásosnál, így az összterméshez képest az előző éveknél arányosan több feldolgozóipari alapanyag áll majd rendelkezésre. Ez a feltételezett, nem pedig tényleges magasabb kínálat szolgált nyomásgyakorló eszközként, így ahogy arról beszámoltunk, az augusztus eleji 0,80 PLN/kg (74 Ft/kg) szintről augusztus 22-ére az árak valóban tovább estek, egészen 0,63 PLN/kg (59 Ft/kg) környékére.

Ezen a szinten az átlagár rövid ideig stabilizálódott, majd számos felvásárló központban áringadozások voltak megfigyelhetők, mivel egyes feldolgozóüzemek megpróbálták ösztönözni a beérkező nyersanyagok áramlását. Ez pedig arra utal, hogy viszonylag gyorsan kiderült: az ipari almából továbbra is hiány van. Talán lesz majd több a főfajták szedésének beindulásával, de az még messze van: Lengyelországban az almaszüret érdemi kezdete szeptember második dekádja. Most még döntően a hulló vagy ritkított alma feldolgozása folyik, aminek rossz az étkezési kihozatala, így kevesebbet ér. Az árak az almaszüret érdemi kezdetét követően fognak beállni egy stabilabb árszintre.

Augusztus utolsó napjaiban Lengyelország középső részén, ahol a legnagyobb almaültetvények koncentrálódnak, a feldolgozók már 0,63-0,70 PLN/kg (59-65 Ft/kg) árat kezdtek el fizetni, és a Grójec-Warka régióban tapasztalt emelkedő ártrend országos szinten meghatározóvá vált.

Mindez azt jelenti, hogy lényegében megismétlődik a tavalyi forgatókönyv. Akkor is a keresleti oldal próbálta lefelé nyomni az árakat, de ezt csak átmenetileg tudta megvalósítani. Van azonban egy lényeges különbség is a tavalyi és az idei szezon között, ez pedig az induló árszint: míg a mostani, augusztus utolsó napjaiban bekövetkezett emelést követően az átlagos felvásárlási ár 0,67 PLN/kg (62 Ft/kg) körül alakul, az előző évben 0,93 PLN/kg-ról emelkedett 1,05-1,08 PLN/kg-ra (87 Ft/kg-ról 98-100 Ft/kg-ra).

A cikkhez szemlézett írások:

Ceny jabłek przemysłowych – to był ciekawy tydzień

Kapcsolódó cikkek:

Németország: 15,7%-kal bőségesebb almatermés várható a tavalyinál

Ukrajna: egyre olcsóbb az alma a nagybani piacokon

Lengyelország: folyamatosan csökken az ipari alma felvásárlási ára

WAPA: több mint 20%-kal alacsonyabbak az európai almakészletek a tavalyinál

Prognosfruit 2025: 10,5 millió tonna körül stagnál idén az EU-27 almatermése

ALMA: 2025. ÉVI TERMÉSPROGNÓZIS

Hollandia: a tavalyinál 17%-kal bőségesebb almatermés várható

WAPA: 10%-kal alacsonyabb volt a június almakészletek szintje a tavalyinál

Ukrajna: megkezdődött a nyári alma szezonja, de még az import dominál 

Lengyelország: alacsony árszintről indult a nyári almák szezonja

Lengyelország: el fog válni egymástól az új és a tavalyi alma értékesítése

Lengyelország: fajtánként eltérő mértékű fagykárokkal kell számolni az almaültetvényekben

Ukrajna: elapadtak a tavalyi almakészletek, az idei tételekre pedig még várni kell

Harvista 1,3 SC: szükséghelyzeti engedély alma és körte kultúrákban

Lengyelország: májusban lőttek ki igazán az almaárak

Lengyelország: valószínűleg megúszták az almaültetvények az április eleji fagyokat

WAPA: a tavalyinál 4,8%-kal kevesebb az alma az európai raktárakban

Lengyelország: március elején enyhén nőtt a léalma felvásárlási ára

Lengyelország: apró emelkedés a léalma felvásárlási árában

Ukrajna: magas szintről kezdett csökkenésbe az alma ára