Még úgyis, hogy az első, optimistának tűnő prognózisok szerint az idei termés 5%-kal elmarad majd az előző évi mennyiségtől.
Lengyelországban július folyamán továbbra is nyomott maradt a vöröshagyma ára. Olyannyira, hogy a nagybani piaci átlagár az előző ötéves időszak átlagos szintje alá süllyedt. Augusztus elején a méretre válogatott, zsákos kiszerelésű vöröshagyma a nagybani piacokon 1,00 és 1,30 PLN/kg (95-120 Ft/kg) között mozgott, ami 1,15 PLN/kg (108 Ft/kg) átlagárat jelent, szemben az 1,22 PLN/kg (113 Ft/kg) ötéves átlaggal, ami közel 6%-os csökkenés. A vöröshagyma ára attól függően változik, hogy téli vagy tavaszi hagymáról van-e szó. A téli hagyma augusztus elején mindössze 0,60 és 0,80 PLN/kg (55-75 Ft/kg) közötti áron kapható, a tavaszi hagyma ára ennél magasabb. Reményt az adhat a termelők számára, hogy a több hete töretlen áresés megállni látszik, mivel folyamatosan erősödik a kereslet.
A GUS (Lengyel Statisztikai Hivatal) első prognózisa szerint a idei vöröshagymatermés 639 ezer tonna lesz, ami 5%-kal (36 ezer tonnával) kisebb a 2024-ben betakarított mennyiségnél. Mivel azonban ez a becslés júniusban készült, és egész júliusban igen kedvezőtlenül alakultak a időjárási feltétek, igen valószínű, hogy ez egy optimista megközelítés, és a valós termésmennyiség ennél kisebb lesz.
A cikkhez szemlézett írások:
Ceny cebuli poniżej średniej pięcioletniej
Kapcsolódó cikkek:
Hollandia: augusztus végén indulhat Afrikába a hagymaexport
Spanyolország: bőven van nagy méretű hagyma a tárolókban
Lengyelország: nyomott árakkal indul a póréhagyma idei szezonja
Hollandia: új rekordot ért el a hagymafélék idei vetésterülete
Lengyelország: továbbra sem kezdődött meg a hagyma drágulása
Egyiptom: kiválóan alakul a szezon a hagymaexportőrök számára
Hollandia: hézagpótló szerepet tölt be az egyiptomi hagyma
Németország: később kezdődött az import olasz hagyma szezonja
Hollandia: áruhiány jellemzi az előző és az idei hagymaszezon közötti átmenetet
Lengyelország: júniusban még nem érezteti hatását a hagymakínálat szűkössége
Ukrajna: a kérdéses minőség miatt egyre olcsóbb a hagyma a piacokon
Ausztria: nem lesz zökkenőmentes az idei hagymára való átállás
Ukrajna: májusban tovább drágult a hagyma a nagybani piacokon
Ukrajna: április közepén másfélszeresére drágult a hagyma a nagybani piacokon
Lengyelország: március végén még mindig nyomott árak uralkodnak a hagyma piacán
Ukrajna: gyors ütemben csökken a hagyma ára március elején
Ausztria: csökken a hagyma iránti érdeklődés az exportpiacokon
Lengyelország: februárban csökkenni kezdett a hagyma ára, és várhatóan tartós lesz ez a trend
Franciaország: 6%-kal marad el az idei póréhagymatermés a tavalyitól
Lengyelország: tovább emelkedett a hagyma ára a nagybani piacokon
Ukrajna: árcsökkenés a vöröshagyma piacán
Ausztria: nyugodtan indult az év a vöröshagyma piacán
Görögország: túlkínálat a vöröshagyma piacán
Lengyelország: alacsony árszinttel lépett át a hagyma az újévbe
Ukrajna: december elején csökkenni kezdett a hagyma ára
Lengyelország: november végén is nyomás alatt a hagyma ára
Ausztria: a karácsonyi ünnepkör adhat lökést a hagymapiacnak
Lengyelország: kínálati nyomás a hagyma piacán
Franciaország: a tavalyinál 7%-kal kisebb póréhagymatermés várható
Lengyelország: méretproblémák a hagyma piacán
Ausztria: befejeződött a vöröshagyma betakarítása
Ukrajna: ismét drágult a hagyma a nagybani piacokon
Lengyelország: októberben stagnál a vöröshagyma ára a nagybani piacokon
Ausztria: újraindult a hagyma betakarítása, de további esők várhatók
Ausztria: az esőzések miatt szünetel a hagyma betakarítása
Lengyelország: súlyos helyzetben a lengyel hagymatermesztők
Lengyelország: szeptemberben emelkedésnek indult a hagyma ára
Ausztria: tartósan alacsony szinten ragadt be a vöröshagyma ára
