Bár a tavalyinál alacsonyabbak a hozamok, nagy méretű hagymát Európában még csak a spanyolok képesek szállítani – a holland és német árura még várni kell.

Spanyolország Castilla-La Mancha tartományában a tavalyinál alacsonyabb hozamokat várnak, és a késői hagyma betakarítását is előrébb hozták az eredetileg augusztusra tervezett időpontról. Európában továbbra is nagy a kereslet a nagy méretű hagyma iránt, ami miatt a spanyol hagyma ára magas szinten marad.

Az idei szezonban a korai hagyma termése 35-40%-kal volt kisebb a vártnál a márciusi heves esőzések, valamint az áprilisban és májusban uralkodó felhős időjárás és a szokásosnál alacsonyabb hőmérséklet miatt. A Medio Grano hagyma hozamai is alacsonyabbak voltak a szokásosnál, ennek eredményeként a teljes kínálat 5-10%-kal alacsonyabb, mint egy átlagos szezonban.

“A mostani szezon elején azt gondoltuk, hogy a főbb európai országok nagy mennyiségű hagymát fognak betárolni. Tévedtünk, mivel végül a korai és a késői hagyma között egy kínálati szakadék keletkezett, amelyet a Medio Grano hagyma ellátásával próbáltunk pótolni – ezért hoztuk előbbre a betakarítást, mert már elég nagy méretű a termés” – nyilatkozta Luis Fernando Rubio, a helyi termelői szövetség, a Procecam igazgatója.

A tartományban a késői hagyma termesztésére szánt terület valamivel nagyobb, mint tavaly, azonban a kedvezőtlen időjárás és a tripszek jelenléte bizonytalanságot okoz a hozamok tekintetében.

“Jelenleg az árak magasak az évszakhoz képest. Európában nagy méretű hagymára van kereslet, főleg a HORECA értékesítési csatorna esetében, mert a száraz, forró időjárás Közép-Európában csökkentette a méretet és rontotta a hagyma minőségét” – nyilatkozta Rubio. „Jelenleg csak Spanyolország tud nagy méretű hagymát szállítani. Azonban arra számítok, hogy az elkövetkező hetekben az árak csökkenni fognak a holland és német hagyma nyomása miatt. A holland exportőrök megpróbálnak minél több hagymát alacsony áron piacra dobni, mert úgy tűnik, az ottani áru egy része hosszú távú tárolásra nem alkalmas.”

A cikkhez szemlézett írások:

Spanish onion prices remain high because of demand for large sizes and lower supply

Kapcsolódó cikkek:

MEGHÍVÓ: Tavaszi hagyma fajtabemutató szakmai rendezvény (Murony és Kamut, augusztus 7., csütörtök)

Lengyelország: nyomott árakkal indul a póréhagyma idei szezonja

Hollandia: új rekordot ért el a hagymafélék idei vetésterülete

Lengyelország: továbbra sem kezdődött meg a hagyma drágulása

Egyiptom: kiválóan alakul a szezon a hagymaexportőrök számára

Hollandia: hézagpótló szerepet tölt be az egyiptomi hagyma

Németország: később kezdődött az import olasz hagyma szezonja

Hollandia: áruhiány jellemzi az előző és az idei hagymaszezon közötti átmenetet

Lengyelország: júniusban még nem érezteti hatását a hagymakínálat szűkössége

Ukrajna: a kérdéses minőség miatt egyre olcsóbb a hagyma a piacokon

Ausztria: nem lesz zökkenőmentes az idei hagymára való átállás

Ukrajna: májusban tovább drágult a hagyma a nagybani piacokon

Ukrajna: április közepén másfélszeresére drágult a hagyma a nagybani piacokon

Lengyelország: március végén még mindig nyomott árak uralkodnak a hagyma piacán

Ukrajna: gyors ütemben csökken a hagyma ára március elején

Ausztria: csökken a hagyma iránti érdeklődés az exportpiacokon

Lengyelország: februárban csökkenni kezdett a hagyma ára, és várhatóan tartós lesz ez a trend

Franciaország: 6%-kal marad el az idei póréhagymatermés a tavalyitól

Lengyelország: tovább emelkedett a hagyma ára a nagybani piacokon

Ukrajna: árcsökkenés a vöröshagyma piacán

Ausztria: nyugodtan indult az év a vöröshagyma piacán

Görögország: túlkínálat a vöröshagyma piacán

Lengyelország: alacsony árszinttel lépett át a hagyma az újévbe

Ukrajna: december elején csökkenni kezdett a hagyma ára

Lengyelország: november végén is nyomás alatt a hagyma ára

Ausztria: a karácsonyi ünnepkör adhat lökést a hagymapiacnak

Lengyelország: kínálati nyomás a hagyma piacán

Franciaország: a tavalyinál 7%-kal kisebb póréhagymatermés várható

Lengyelország: méretproblémák a hagyma piacán

Ausztria: befejeződött a vöröshagyma betakarítása

Ukrajna: ismét drágult a hagyma a nagybani piacokon

Lengyelország: októberben stagnál a vöröshagyma ára a nagybani piacokon

Ausztria: újraindult a hagyma betakarítása, de további esők várhatók

Ausztria: az esőzések miatt szünetel a hagyma betakarítása

Lengyelország: súlyos helyzetben a lengyel hagymatermesztők

Lengyelország: szeptemberben emelkedésnek indult a hagyma ára

Ausztria: tartósan alacsony szinten ragadt be a vöröshagyma ára