Korábban kezdődött és korábban is ér véget az alma betakarítása Lengyelországban – az ipari almáért még mindig 1 PLN/kg (93 Ft/kg) körüli árakat fizetnek a feldolgozók.

A szokásosnál jóval korábban kezdődött meg az alma betakarítása Lengyelországban – de nem csak itt, mivel a forró augusztus miatt ez egész Európára jellemző volt. Ha előbb kezdődött, előbb is fog befejeződni, gondolhatnánk, de a helyzet ennél egy kicsit érdekesebb: szeptember végére a lengyel almaültetvények háromnegyedén már végeztek a szürettel, hiszen kevesebb almát kellett leszedni. Számottevő mennyiségben már csak Jonagold, Szampion és Idared található a fákon, de talán még fontosabb, hogy az ipari alma nagy része is betakarításra került. Ebben az idei helyzet drasztikusan különbözik a tavalyitól, amikor először mindenhol az étkezési, frisspiacra szánt gyümölcsöt szedték le, és az ipari almát akár november végéig (egyes helyeken december elejéig) is a fákon hagyták. Egy másik, fontos különbség, hogy az idei szezonban nem alakultak ki kígyózó sorok a feldolgozóüzemek átvételi pontjain, azaz elmaradtak a tömeges, egyszerre történő beszállítások – amelyek nyilván mindig lefelé rántották a feldolgozók által kínált átvételi árakat. Ennek a magyarázata egyszerű: ennyire kevés az alma Lengyelországban, a tavalyi volumenhez képest 30% körüli a visszaesés.

A kínálati hiány miatt a lengyel ipari alma átvételi ára az 1 PLN/kg (92,5 Ft/kg) szint körül alakul, termesztőkörzettől függően, de a legnagyobb körzetekben ez az ár általánosnak mondható (összehasonlításképp: tavaly 66-70 Ft/kg, tavalyelőtt pedig 45 Ft/kg körüli árak domináltak a piacon). Nincs és szeptember folyamán nem is volt  jelentős hullámzás az ár alakulásában – a hónap végén, az utóbbi napokban jelentősebb mennyiségű áru érkezett be a felvásárlókhoz, így átmenetileg 1-2 groszyval csökkent ugyan ez a szint, de ez valószínűleg hamarosan kisimul. Nagyobb problémát jelenthet, hogy Lengyelországban az utóbbi hetekben egyre többször tűntek fel elsősorban moldáv, valamint ukrán sűrítményt szállító kamionok a feldolgozó üzemek közelében, ami nyilván nem nyerte el a helyi termelők szimpátiáját. Ágazati források szerint a lengyel almalé-koncentrátum készletek szintje egészen minimális, gyakorlatilag említésre sem méltó – ennek egyik legfőbb oka, hogy már tavaly is nagyon jó ára volt a sűrítménynek a világpiacon.

A cikkhez szemlézett írások:

Panika? Większe dostawy? To chwilowe. Rychły koniec zbiorów jabłek już niebawem

List gończy wydany, ale cysterny nadal swobodnie przewożą koncentrat jabłkowy…

Kapcsolódó cikkek:

Franciaország: az előző évinél 2%-kal kisebb almatermés várható

Svájc: a tavalyinál bőségesebb alma- és körtetermés prognosztizálható

Németország: a tavalyinál 22%-kal kisebb almatermés várható a 2024-es évben

Lengyelország: olcsóbb a Gala alma mint tavaly, mi ennek az oka?

KORÁBBAN KEZDŐDÖTT A SZÜRET A HAZAI ALMAÜLTETVÉNYEKEN

Franciaország: lefelé módosították az almaprognózis számait

Ipari alma felvásárlási árak – 2024. augusztus 26.

Lengyelország: csökkenő árajánlatok ipari almára

Alma: 2024. évi termés- és piaci prognózis

A hazai almaágazat 2023. éve

Olaszország: Interpoma almaágazati kiállítás (Bolzano, november 21-23.)

Ausztria: óriási pusztítást végeztek a tavaszi fagyok az almaültetvényekben

Franciaország: 1%-kal kisebb almatermés várható a tavalyinál

Lengyelország: 30% körüli almatermés-kiesés várható az idei szezonban

Étkezési Alma Szakmai Nap (Zalaszántó, július 25.)

Ukrajna: 10-20%-os terméskiesést okozhatnak az almaültetvényeket sújtó fagyok

Lengyelország: májusban is olcsó a Golden Delicious

Lengyelország: a lanyhább kereslet ellenére is drága az Idared

Lengyelország:  szerdáról csütörtökre 0-2°C-ra hűlt a levegő a nagy almatermesztő körzetekben

Lengyelország: látványosan drágult március közepétől a Ligol alma

Olaszország: jól halad az alma értékesítése a 2024-es évben

Lengyelország: 7,8%-kal nőtt az almaexport volumene 2023-ban

Svájc: erőteljesen fogynak az alma- és körtekészletek

WAPA: 4,6%-kal kevesebb alma van a raktárakban a tavalyinál

Lengyelország: az ipari alma árának további növekedése várható

Olaszország: 3%-kal nőtt a 2023-as almatermés volumene az előző évhez képest

Németország: 12,1%-kal kevesebb alma termett 2023-ban, mint egy évvel korábban

Lengyelország: döcögősen indult újra az ipari alma felvásárlása

Lengyelország: ismét alacsony a Red Jonaprince januári felvásárlási ára

WAPA: 4,2%-kal kisebb az almakészletek volumene a tavalyinál

Lengyelország: várat magára az étkezési alma felvásárlási árának emelkedése

Lengyelország: magas szinten stabilizálódott a léalma ára az ünnepek előtt

Lengyelország: lesz-e elég alma tavasszal?

Franciaország: 9%-kal lesz nagyobb a 2023-as almatermés a tavalyinál

Lengyelország: a léalmaárak további em