A szezonális trendekre egyáltalán nem jellemző áremelkedés jelentkezett a nagybani piacokon: az aszály és a téli fagyok miatt egyre nyilvánvalóbb, hogy keresleti piac alakul ki.
Lengyelországban az újburgonya nagybani árának csökkenése nemcsak, hogy megállt június első napjaiban, hanem enyhén emelkedni kezdett. Bár a változás nem volt jelentős, mégis figyelemre méltó, hiszen ebben az időszakban a friss burgonya ára tovább szokott süllyedni.
A rendelkezésre álló adatok szerint az új termésű lengyel burgonya május végén ugyanarra az alacsony árszintre került, mint egy évvel korábban, ám a tavalyi túlkínálat okozta meredek áresés helyett most kisebb erősödés következett be. A sárga húsú fajták esetében az átlagos drágulás közel +16% volt. A nagykereskedelmi árak jelenleg 1,50–2,20 PLN/kg (125–195 Ft/kg) között mozognak, a közepes vagy nagyobb méretű, illetve gyengébb minőségű tételek ára pedig 1,00 PLN/kg (85 Ft/kg) körül alakul. Megjegyzendő, hogy a tavaly júniusi helyzethez képest idén jóval kedvezőbb a kép: az árak átlagosan is 87,5%-kal magasabbak, mint egy évvel korábban, a sárga fajták esetében pedig az éves növekedés megközelíti a 97%-ot.
A jelenlegi helyzet és a tavalyi év közötti különbség elsősorban a kínálati oldalon keresendő. Az idei szezonban a csapadékhiány, az év eleji fagyok és az általánosan kedvezőtlen időjárás egyaránt visszavetették a hozamokat. A piac a vártnál gyengébb kínálattal szembesült, ami szükségessé tette az árkorrekciót. Hogy ez a tendencia tartós marad‑e, az a következő hetek időjárásától és a betakarítás ütemétől függ, de a jelenlegi adatok alapján a szezon eleji kínálati hiány határozottan érezteti hatását.
A cikkhez szemlézett írások:
Ceny młodych ziemniaków – jest lepiej niż oczekiwano
Kapcsolódó cikkek:
Lengyelország: a belföldi burgonya fogyasztását ösztönző kampányt indított a kormány
Spanyolország: késésben az idei burgonyaszezon
EU: óriási burgonyaár-csökkenés a túlkínálati nyomás miatt
Ukrajna: tanúsítvány nélküli vetőburgonya uralja a belföldi piacot
EU: túltermelés és alacsony árak sújtják az európai burgonyaágazatot
Ukrajna: drágulni kezdett a burgonya a nagybani piacokon
NAK: Burgonyatermelők szakmaközi szervezethez való csatlakozásának lehetősége
Lengyelország: az utóbbi évek legjobb burgonyatermése várható
Lengyelország: nyomott árakkal indul az év a burgonya piacán
Ukrajna: jelentősen, ötszörösére bővült a burgonya importja
Lengyelország: rekord export mellett is nyomás alatt a burgonya ára
Lengyelország: novemberben emelkedni kezdett a burgonya ára
Ukrajna: óriási burgonyafeldolgozó üzem építését kezdte meg a MAIS vállalat
Ukrajna: aszály hátráltatja a burgonya betakarítását
Lengyelország: rekordközeli burgonyatermés várható piaci kihívásokkal




