A tavaszi fagyok, a csapadékhiány és a nyári hőhullámok együttesen rontották az ültetvények állapotát.

A Lengyel Statisztikai Hivatal (GUS) szakértői szerint a tavalyi enyhe tél nem okozott számottevő károkat a gyümölcsösökben, az áttelelés általánosságban kedvezően alakult. Tavasszal viszont már kedvezőtlen volt az időjárás: a hűvös április és a csapadékhiány lassította a vegetációt, rontotta a tápanyagfelvételt, és a beporzó rovarok aktivitása is gyenge maradt. A legnagyobb veszteséget azonban az áprilisi fagyok okozták, amelyek jelentős virág- és rügykárosodást eredményeztek. A kár mértéke térségenként eltért, és nagyban függött a helyi adottságoktól, különösen az öntözési lehetőségektől.

Júniusban általánosságban ugyan javultak a körülmények, ám a hónap végén érkező hőhullámok újabb stresszt jelentettek az ültetvényeknek. A magas hőmérséklet terméskárosodást, a szokásosnál intenzívebb gyümölcshullást és fokozta a kártevőnyomást. Júliusban a csapadékosabb időjárás ismét javította a fák állapotát, de a korábbi károk hatása továbbra is érezhető maradt.

A GUS előzetes becslése szerint a 2026-os évben a fákon termő gyümölcsök össztermése 3,4 millió tonna lehet, ami 18,6% visszaesést jelent 2025-höz képest. A végleges eredmény azonban még változhat, mivel a következő hónapok agrometeorológiai viszonyai döntően befolyásolják a termés alakulását.

Az alma idei termését valamivel több mint 3,1 millió tonnára becsülik, ami 19,5% csökkenést jelent az előző évhez viszonyítva. A körte várható mennyisége 67,4 ezer tonna, ami 14,4% visszaesést jelent. A szilva esetében 113,1 ezer tonnás termést valószínűsítenek, ez 4,1% mérséklődés, amelyet részben a júliusi kedvezőbb időjárás ellensúlyozott. A meggytermés 125,8 ezer tonna körül alakulhat, ami 10,8% csökkenés, míg a cseresznye esetében 48,6 ezer tonnás prognózis született – ez 16,6%-os visszaesésnek felel meg.

Az egyéb, fákon termő gyümölcsfajok – őszibarack, kajszi, dió – össztermése várhatóan 13 200 tonna alatt marad, ami 12,7% csökkenést jelent. Emellett 1600 tonna termés várható a különleges fajok – például som, berkenye, naspolya, birs – esetében, ami 15,8% mérséklődés az előző évhez képest.

A cikkhez szemlézett írások:

Wstępny szacunek zbioru owoców z drzew 2026 r. Będzie ich znacząco mniej