A kedvező európai kilátások és a stabil francia hozamok biztató szezont vetítenek előre.

Az Agreste június elején készült előrejelzése szerint Franciaország 2026-os őszibarack‑termése – nektarinokkal és pavie (laposbarack) fajtákkal együtt – mintegy 226,5 ezer tonnára becsülhető, ami 3%-kal haladja meg a 2025-ös volument, és 5%-kal múlja felül a 2021–2025 közötti átlagot. Bár a legfrissebb becslésekben kisebb korrekció történt a Rhône‑völgyi jégkárok miatt, ezek a veszteségek viszonylag korlátozottak maradtak, így az országos termés továbbra is növekedést mutat. A betakarítás a tavalyinál korábban indulhat, ami értékesítési szempontból szintén kedvező jel.

Európában szintén élénkülés várható: a Medfel májusi prognózisa alapján a kontinens teljes őszibarack‑ és nektarintermése 8%-kal nőhet az előző évhez képest, és 13%-kal haladhatja meg az ötéves átlagot. Kiemelkedő növekedést mutathat Görögország, ahol a 2025-ben tapasztalt jelentős terméskiesés után 35%-os bővülés körvonalazódik. Spanyolországban 5%-os, Olaszországban 3%-os emelkedést jeleznek előre, és május közepéig nem érkezett hír olyan időjárási eseményről, amely érdemben rontotta volna az európai terméspotenciált.

Franciaországon belül a régiók eltérő képet mutatnak. A Provence-Alpes-Côte d’Azur (PACA) régióban a hozamok várhatóan a 2025-ös szint közelében alakulnak, így 78,6 ezer tonnás termést várnak , míg Occitaniában – ahol eddig nem jelentkeztek komolyabb időjárási károk – a 2026-os szezon jó terméspotenciállal indul, különösen az előző évi visszafogottabb eredmények után (az Agreste 103,9 ezer tonnás termést prognosztizál). A Rhône völgyében a májusi jégverés Ardèche és Drôme megyéket érintette, de a károk mértéke az eddigi jelentések szerint mérsékelt maradt. A hónap végén jelentkező hőhullám ugyan csökkentette a gyümölcsök méretét, ám a terméskilátásokat csak kis mértékben módosították lefelé – ebben a régióban 33,1 ezer tonnás termés várható.

A cikkhez szemlézett írások:

Hausse attendue de la production de pêches en France en 2026

Kapcsolódó cikkek:

Franciaország: 4%-kal nagyobb őszibaracktermés várható az előző évhez képest

Spanyolország: egy hetet csúszott, de megkezdődött a korai őszibarack betakarítása

Franciaország: 8%-kal kisebb őszibaracktermést takarítottak be a tavalyinál

Olaszország: mérsékelten sikeres szezont zárnak Emilia-Romagna tartományban az őszibarack-termelők

Franciaország: 8%-kal kisebb lesz az őszibaracktermés a tavalyinál

Kína: 3%-kal kevesebb őszibarack és nektarin terem az idei évben

Lengyelország: folyamatosan csökkenő árak az őszibarack, a nektarin és a kajszi piacán

Spanyolország: jó őszibarack- és nektarintermést várnak Aragóniában

Spanyolország: jó őszibaracktermésre számítanak Katalóniában

Franciaország: a tavalyihoz hasonló őszibaracktermés várható

Őszibarack termésprognózis – 2025

Franciaország: augusztusban emelkedő árakkal pörgött fel az őszibarack piaca

Franciaország: a tavalyinál 4%-kal bőségesebb őszibaracktermés várható

Franciaország: továbbra is a tavalyinál 5%-kal nagyobb őszibaracktermés prognosztizálható

Lengyelország: júniusban tovább esett az őszibarack és nektarin ára

Franciaország: a tavalyinál 5%-kal bőségesebb őszibarack- és nektarintermés prognosztizálható

2024 MEDFEL: 5%-kal bővül az idei európai őszibarack- és nektarintermés volumene

2023 MEDFEL: 14%-kal nagyobb őszibaracktermést takaríthatnak be Európában

2022 MEDFEL: Európai őszibarack termésprognózist adott ki az Europêch

2021 MEDFEL: európai őszibarack- és nektarintermés – a medFEL termésbecslése