Az alma és a vöröshagyma a vezérterméke a 14 éve működő Hanság Fertőmenti Szövetkezet Tész-nek. Minden alkalommal részt vesznek az OMÉK-on. Családi János elnök elmondta, hogy az OMÉK olyan seregszemle, ahol szinte kötelező részt vennie annak, aki a mezőgazdaságban valamilyen értéket előállít, és azt meg akarja mutatni a vevőknek és a beszállítóknak.

Családi János elmondta, hogy az idén átlagos termés várható mind hagymából, mind pedig almából. Hangsúlyozta, hogy azoknak a termelőknek, akik megfelelő minőségben és mennyiségben tudnak hagymát termelni, jövedelmező lehet az idei szezon.

Az OMÉK üzleti, baráti találkozók fontos helyszíne

A szövetkezet tagjai a két fő terméken kívül paprika-, gyökérzöldség- és káposztatermesztéssel is foglalkoznak, amiből szintén hoztak ízelítőt az OMÉK-ra.

A Hanság Fertőmenti Tész rendezvényeiről és kiállításairól nem hiányozhatnak Bezovics Judit ételszobrász alkotásai, amelyek a mostani alkalomra cukkiniból és sütőtökből készültek.

Bezovics Judit ételszobrász alkotása

A zöldségek és gyümölcsök mellett Hanság Fertőmenti Tész standján a Hanság és a Rábaköz néhány kézműves termékét is megtekinthettük, így a bősárkányi gyékényfonás és a döri fazekasság egy-egy szép darabját.

Forrás:
magyarmezogazadasag.hu